A borjúfóka a világ leggyakoribb fókafaja, amely a Föld északi féltekéjének partközeli vizeit népesíti be. A partközeli, kevésbé sós vizeket kedveli, a nap nagy részét vadászattal tölti a vízben. Táplálékát halak, rákok és puhatestűek alkotják.
A borjúfókák végtagjai uszonyokká módosultak. Úszáskor hátsó uszonyaikkal hajtják magukat előre, a mellsőknek főként stabilizáló szerepe van. Így sokkal gyorsabban tudnak haladni annál, mintha a mellső uszonyokkal eveznének. Ráadásul fordulni is könnyebben tudnak így.
A bajuszszálak nemcsak tapintó és sebességmérő szervként működnek, hanem a merülést is érzékelik. Ha a bajusz víz alá kerül, az orrnyílások automatikusan bezárulnak. Ezért nem fordulhat elő, hogy az állat elfelejti bezárni az orrát merülés előtt.
Az Atlanti– és a Csendes–óceán északi vizein kívül édesvizekben, pl. a kelet–kanadai Lake Seal (Fóka–tó) vagy a skóciai Loch Ness vizében is előfordul. Gyakran látni folyótorkolatok és kikötők környékén is. Általában magányosan él, viszont a nászidőszakban akár több száz állat is összegyűlhet egy–egy jobb szaporodóhelyen. Tápláléka főként halakból és rákokból, valamint puhatestűekből áll.
Testméretek: testhossz: 120–200 cm
Tömeg: 50–170 kg
Táplálkozás: halak, rákok
Társas viszonyok: magányosan él
Vemhességi idő: 10–11 hónap
Utódok száma: 1
Élettartam: 30 év
Veszélyeztetettség: kevéssé fenyegetett
Elterjedés: É-tenger
