Állati Valentin-nap
2026-02-04
A Valentin-nap a szerelmesek ünnepe — de vajon hogyan állnak az állatok a szerelemmel? Anélkül, hogy megfeleltessük egymással az állati és az emberi viselkedésmódokat, játszunk el a gondolattal: mit tanulhatunk az állatoktól az együttélésről, kötődésről és családról?

Ez a játékos gondolta viszont nagyon is komoly: evolúciós előnyei vannak mind a hűségnek, mind a hűtlenségnek, csak éppen más-más környezetben.
A párválasztást az embereknél alapjaiban ugyanaz az ösztön hajtja, mint az állatvilágban: a fajfenntartás késztetése, mégpedig úgy, hogy lehetőleg a szülők legkedvezőbb biológiai tulajdonságai öröklődjenek. Az emberiség történetében a párválasztás lehetőségeit persze már nem csak a testi adottságok, hanem a változó társadalmi, kulturális körülmények is befolyásolták - hogy az érzelmek evolúcióját ne is vizsgálgassuk! Mindenesetre tény: a szerelemhez hasonló párválasztó hangulat az állatvilágban is létezik.
Bálint-naphoz közeledve szemezgetünk a Fővárosi Állat- és Növénykertben is látogatható állatfajokról és egymáshoz való kötődésükről, s talán ötletet adhatunk azoknak is, akik épp ajándékba szeretnének örökbe fogadni választottjuknak egy kedves állatkerti lakót e jeles alkalomra. És persze olyat szeretnének adni, aki jól jelképezi az ember „szerelemről alkotott elképzelését”, azaz hűségesek párjukhoz, vagyis monogámok.
Monogám kapcsolatnak azt hívjuk, amikor két, azonos fajba tartozó felnőtt állat párkapcsolatban él. Ez a kapcsolat tarthat rövid ideig (például egyetlen szaporodási időszakban), de akár több szezonon át is fennmaradhat, ritka esetben pedig egy életre szólhat. Bármelyik is legyen, ennek a leggyakoribb oka az utódok közös felnevelése - együtt védik kicsinyeiket, fiókáikat, közösen etetnek, gondoskodnak utódaikról.

Mennyire gyakori ez az állatvilágban?
Az emlősöknél a monogámia ritka: mindössze az emlősfajok 3–9%-ánál figyelhető meg. A madaraknál sokkal gyakoribb: körülbelül a fajok 90%-a monogám párkapcsolatban él. Ugyanakkor kiderült, hogy genetikai értelemben sok madárfaj kevésbé „hűséges”, mint korábban gondolták. A halaknál, hüllőknél és kétéltűeknél ritkább a monogámia, de nem példa nélküli: vannak olyan fajok, ahol a párok együtt őrzik a petéket és nevelik az ivadékokat, még akkor is, ha nem minden utód ugyanattól a hímtől származik.
Az állati monogámia tehát nem feltétlenül romantikus hűséget jelent, hanem inkább egy praktikus együttműködést: két állat összefog azért, hogy nagyobb eséllyel nevelje fel az utódait.
A pápaszemes pingvinek bizony monogám, hosszú távú kapcsolatban élnek, és párjukkal közösen gondozzák a fiókákat. A kolóniákban élő madarak gyakran évekig, akár életük végéig kitartanak egymás mellett. A párok közösen költik a tojásokat. Nálunk itt a Budapesti Állatkertben több párt is megfigyelhetnek a látogatók: Joy és Pofátlan régóta egy párt alkot, több fiókájuk is világra jött már, köztük például a kóborlásáról elhíresült Sanyi is (Sanyi még nem találta meg az igazit). De Skippy és Dömötör, valamint Augustus és Eumeé is a szerelmespárok közé tartozik, s a gondozók elmondása szerint jelenleg több pár is alakulgat. Stan és Pulcsi kapcsolata még az elején jár, Briant egyre több időt tölt Greta Garbo-val és Norris nevű pingvint pedig mostanság Bilbóval látják randizni. A nevek ne tévesszenek meg senkit, mivel a pingvinek előbb kapnak nevet, mint hogy kiderülne róluk a nemük, így előfordulhat, hogy egy tojó fiús nevet kap, vagy fordítva. Ezért nem szabad meglepődnünk például Elza és Rosie régóta tartó szerelmén sem, közülük Elza az, akiről később kiderült, hogy hím. Szerencsére a pingvinek nem nevek alapján választanak párt.
Érdekes, hogy a már említett Joy és Pofátlan régebben másnak fogadott szavak nélkül hűséget, de miután mindketten elveszítették korábbi párjukat, a sors úgy hozta, hogy egymásra talált a két magányossá vált pingvin. Így van ez Stan esetében is, aki nemrégiben veszítette el a szerelmét, de gondozói elmondása szerint mindig is egy link alak volt, és a szomorú eset után gyorsan változtak nála a dolgok: ma már Pulcsinak csapja a szelet.

A fekete hattyú is monogám faj, amely a többi hattyúfajhoz hasonlóan hosszú távú, gyakran élethosszig tartó párkapcsolatban él. Állatkertünkben Édua és Éduárd képviselik ezt a fajt, akik szinte minden évben megörvendeztetnek minket pelyhes kis fiókákkal, akiket aztán gondosan nevelnek, táplálnak és védenek együtt. Nemhiába a hattyúk a szerelmi hűség jelképei évszázadok óta. A hattyú-párok házassági érzelemhez hasonló „szertartást” mutatnak be, körbe udvarolják egymást, együtt úsznak és tollászkodnak, mielőtt a nász megvalósulna.
Még a madaraknál maradva elevenítsük fel újra Yannick és Pico kedves történetét! Ez a „love story” Wuppertalból indult, ide utazott ugyanis a Budapesten világra jött Pico, a jácintkék ara. A szóban forgó németországi araröpde arról nevezetes, hogy az EAZA fajmentő programjának koordinálásával több állatkertből érkeznek oda a szaporodóképes, de szingli jácintkék arák, hogy ne csak a genetikai összeillőség alapján kaphassanak párt, hanem ők maguk választhassák ki jövendőbelijüket. A jácintkék arák – a papagájok többségéhez hasonlóan – ugyanis nem csapodárok, hosszú távra kötelezik el magukat társuk mellett. Pico és a végül párjává lett Yannick alaposan körülnéztek, mielőtt kikötöttek volna egymás mellett. Több hónapos válogatás után, de végül egyre gyakrabban ültek le egymás mellé, játékosan csipkedni, „becézgetni” kezdték egymást, kölcsönösen egymás csőrébe adogatták a finom falatokat - a wuppertáli szakemberek szerint egyértelműen kinyilvánították szándékukat arra, hogy egy párként tekintsenek rájuk. A jácintkék arák vadonban és állatkertekben is elképesztően hűséges párok: egyetlen társ mellett maradnak hosszú éveken át, fészeképítéskor és fiókaneveléskor mindkét szülő részt vesz a feladatokban, együtt repülnek, táplálkoznak és pihennek, társuk elvesztésekor pedig gyakran hosszú ideig nem választanak új párt, vagy akár sohasem. Nagyon örülünk, hogy ezzel a lehetőséggel Yannick és Pico egymásra talált!
Az emlősök kevésbé romantikusak, de annál érdekesebbek! Talán meglepő, de a monogámia az emlősök között igen ritka: a fajoknak csak mintegy 3–9%-a gyakorolja tartós párkapcsolatot. De van kivétel! A nagy mara egy dél-amerikai rágcsáló, egész életén át ragaszkodik társához. A párok együtt maradnak még úgy is, hogy nagy csapatokban élnek.
A főemlősök között igen ritka a monogám kapcsolat, de az éji majom az egyik kivétel. Ezek a szintén Dél-Amerikában őshonos kis termetű majmok hűségesek választott párjukhoz, s a kicsik nevelésében rendszerint az apuka is sokat segít. A vörös oroszlánmajmocskáknál ezt meg is figyelhetik a látogatók, miután Cassia világra hoz egy vagy két kölyköt, Karl, az apuka sokáig a hátán hordozgatja kicsinyeit.
S ha már a családnál tartunk! Az óriásvidra különleges társas élőlény. Magányos kóborlás helyett erősen kötődő családi csoportokban él, amelyeket általában egy domináns pár és annak utódai alkotnak. Ez a struktúra sokban emlékeztet arra, ami a tartós párkapcsolatot és a családi életet jellemzi. A pár közösen irányítja a család mindennapjait, vadásznak, területet védenek és nevelik az utódokat.

Végezetül a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány állatkerti lakót, aki egy párt alkot társával, legyen szó akár monogám, akár egy kicsit hűtlenebb fajról, örökbefogadásuk Valentin-napra nagyszerű ajándék lehet, a májusi és az októberi Nevelőszülők Találkozója alkalmával pedig a tiszteletbeli nevelőszülők díjmentesen meg is látogathatják őket és részt vehetnek kedvenceik szülői értekezletén, amelyet az állatgondozók tartanak ezeken a napokon.
Joy és Pofátlan / Elza és Rosie / Dömötör és Skippy / Augustus és Eumeé / Stan és Pulcsi, a pápaszemes pingvinek
Agnes és Dáriusz, a szibériai tigrisek
Angele és Assam, az ázsiai elefántok
Marlene és Dietrich, a kaffer szarvasvarjak
Karl és Cassia, az arany oroszlánmajmocskák
Isabela és William, a sörényes hangyászok
Ricardo és Moana, a dolmányos hangyászok
Banu és Akhum, a perzsa leopárdok
Cumana és Madidi, az óriásvidrák
Benjamin és Hedvig, a hóbaglyok
Dayah és Bendegúz, a kis pandák
Törpilla és Dulifuli, a déli törpe puffogóviperák
Édua és Éduárd, a fekete hattyúk
Yannick és Pico, a jácintkék arák
Balthazar és Nyuszika, a két pudu.


































