Változások várhatók
2022-09-10
Alig három hét múlva rendezzük az őszi Állatkerti Nevelőszülők Találkozóját, aminek lebonyolításában tervezünk néhány változást.
Mindig ünnep, amikor személyesen is találkozhatunk a nevelőszülőkkel, s nem csak Alapítványunknak, hanem az állatok gondozóinak is. Hiszen ők örülnek csak igazán, hogy milyen sokan kedvelik szeretett gondozottjaikat.
Egy-egy örökbe fogadott állat népszerűségének persze nagyon örül mindenki, de a túl sok nevelőszülő (és a velük érkező családtagok, sőt, a spontán módon a csoporthoz csapódó látogatók) miatt a „szülői értekezletek” lebonyolítása nehézkessé vált. A tavaszi nevelőszülői értekezletek után a gondozók is jelezték, mint az örökbefogadók némelyike is, hogy túl nagy csoportok alakulnak ki egy-egy állat kifutójánál, - s a tömeg miatt nem mindenki hallja, érti, mint is mesél a gondozó.
Az októberi Állatkerti Nevelőszülők Napja megszervezésénél igyekszünk orvosolni ezt a problémát. Sokkal több szülői értekezletet hirdetünk meg a korábbiakhoz képest, még azokat az állatokat is megpróbáljuk minél több csoportra osztani, akiknek viszonylag kevesebb örökbefogadójuk van. A legnépszerűbb állatoknál pedig többször egymás után tartanak szülői értekezletet a gondozók. Az előre meghirdetett időpontokra előzetes regisztrációval lehet jelentkezni.
A legtöbb örökbefogadóval rendelkező állataink nevelőszülei hamarosan emailt kapnak Alapítványunktól, amelyben közöljük velük az aznapra meghirdetett időpontokat, amikor találkozhatnak állatuk gondozójával. Kérünk minden érintettet, hogy válaszoljon erre az emailre, azaz regisztráljon valamelyik csoportba mihamarább!
Reméljük, hogy így mindenkinek még nagyobb élményt jelenthetnek a szülői értekezletek, az Állatkerti Nevelőszülői Napjának más programjaival együtt.
A részletekkel hamarosan jelentkezünk.