Valóra vált álom

2017-12-07

Létezik egy szervezet – az Őrangyalok Ligája – amely segít, hogy a kisgyermekek álma valóra válhasson. Most a 11 éves Nagy Ricsi kívánsága miatt keresték meg az Állatkerti Alapítványt, s mi örömmel teljesítettük a kérést.

 

A kívánság: egy közös állatkerti séta Kökény Attilával, Nagy Ricsi kedvenc énekesével. Attila is szívesen jött az állatkertbe, hiszen saját kisfiával is eléggé régen volt itt, pedig nagyon szereti az állatokat, sok különleges állatbemutatót látott már a világban, amiről sokat mesélt Ricsinek és az őt elkísérő két barátjának Rácz Gyurinak és Milák Kevinnek.

Itt a budapesti állatkertben a zsiráfok és az orángután bébik tetszettek legjobban kedves vendégeinknek, no és persze a kis elefánt. De mivel Kökény Attilának a ragadozók a kedvencei, ő Cezit, a perzsa leopárdot fogadta örökbe, Ricsi pedig egy igazi különlegességet választott: a háromszarvú kaméleont, Zorgot. Két kis barátját Alapítványunk adományozta a tiszteletbeli nevelőszülői címet, mint Lone, az orángutánbébi és Arun, a kis elefánt örökbefogadóinak.

Az Őrangyalok a látogatatást követően azt írták: „a fiúknak nagyon élvezték az állatkerti kirándulást, soha nem volt még ilyen élményben részük”. A jövőben, reméljük lesz még. Legközelebb a májusi nevelőszülői értekezleten, ahol meglátogatják Zorgot, Arunt és Lone-t, s ismét találkozhatnak Kökény Attilával is, amikor ő is meglátogatja Cezit.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink