Új medúzák a tengeri akváriumban!
2011-03-26
A Pálmaház alatt található tengeri akvárium legújabb látványossága a pettyes gyökérszájú medúza. A csalánozók közé tartozó látványos állat testének 95 %-a vízből áll, és olyan sérülékeny, hogy csak egészen különleges kialakítású medencében lehet bemutatni.
Újabb érdekes állatfajjal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert tengeri akváriuma. A pettyes gyökérszájú medúza (Phyllorhiza punctata) eredetileg a Csendes-óceán délnyugati felében, az ausztrál partok közelében honos, habár az elmúlt tíz évben a Mexikói-öbölben is megfigyelték. A karibi vizekre valószínűleg hajók ballasztvizében utazva juthatott el.
Ezek az állatok meglehetősen nagyra nőnek, úszóharangjuk átmérője akár az 50 cm-t is elérheti. Ennek megfelelően más akváriumi medúzafajokhoz képest egységnyi űrtartalmú medencében viszonylag kevesebb egyedet lehet elhelyezni. Ehhez hozzájárul az is, hogy a gyökérszájú medúzák planktonszűréssel táplálkoznak. Természetesen a vízben sodródó nagyobb, akár szabad szemmel is látható szervezeteket is képesek elkapni tapogatóik, és a bennük található csalánsejtek segítségével. A legtöbb táplálékhoz mégis úgy jutnak, hogy folyamatosan átszűrik a vizet, kivonva belőle az állati planktont alkotó, szabad szemmel láthatatlan élőlényeket. Naponta akár több ezer liternyi vizet is képesek ilyen módon átszűrni.
Az Állatkert tengeri akváriumában látható gyökérszájú medúzák még viszonylag fiatal állatok, úszóharangjuk átmérője mintegy 15 cm. Viszonylag gyorsan nőnek, ami már csak azért is szükségszerű, mert a medúzák rendszerint nem élnek sokáig. A Budapesten látható faj egyedeinek átlagos élettartama 12-16 hónap, bár néhány állat akár 3 évig is élhet.
A medúzák állatkerti tartása meglehetősen nehéz feladat. Ennek legfőbb oka, hogy ezek az állatok rendkívül törékenyek, sérülékenyek, hiszen testük 95 %-a vízből áll. Akár egy felszálló légbuborék is átszakíthatja leheletfinom szöveteiket, az pedig egyenesen végzetes lenne a számukra, ha a medence sarkában rekednének. Ezeket az állatokat tehát csak olyan medencében lehet tartani, ahol a medúzák számára hozzáférhető víztérben semmiféle veszélyes tereptárgy nincs, és nincsenek pangó vizet előidéző sarkok sem. Ezek a feltételek leginkább az ún. keringetődobos medencékben valósíthatók meg. Az ilyen medencék vízterébe egy lyuggatott polietilén lemezekből kialakított keringetődobot építenek be. A keringetődob kissé a mosógépek forgódobjára emlékeztet, noha nem forog. Belső íves felülete mentén viszont vízáramlást idéznek elő, így a víz a keringetődob belsejében lassan körbeáramlik. A medúzák ezzel az áramlással sodródnak, habár a passzív sodródás mellett – ernyőjük segítségével – önerőből is képesek mozogni.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben – fél évszázados szünet után – 2008-ban kezdtek ismét foglalkozni medúzák tartásával, bemutatásával. Akkor füles medúzákat (Aurelia aurita) láthatott a közönség. A most látható faj ennél valamivel nagyobbra nő, aktívabb mozgásra képes, és egyszersmind kevésbé sérülékeny. Más fajokhoz képest sokkal gyengébb vízáramlásra van szükségük, mert viszonylag sokat mozognak saját erőből is.
Fotó: Bagosi Zoltán
Képek a galériában!
Megosztom
