Új, korszerű és látványos állattartóhely nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben
2006-06-09
2006. június 8-án adta át a közönségnek Dr. Bogsch Ilma, a Budapesti Állatkert főigazgató asszonya, dr. Schiffer János, főpolgármester-helyettes és dr. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke a "Sarkvidéki panoráma" nevet viselő, felújított jegesmedve és oroszlánfóka medencét. Az Állatvédelmi Törvényben meghatározott tartási feltételek szerint átépített, korszerű uszodatechnikával ellátott és a műemlékvédelmi előírásoknak is megfelelő új medencékben a hatalmas üvegfalaknak köszönhetően az állatok víz alatti mozgása is gyönyörűen megfigyelhető.
A kaliforniai oroszlánfókák új medencéje
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázati formában nyújtott anyagi támogatásával és állatkerti forrás bevonásával 2004 novemberében megkezdődött a Kisszikla északi oldalában lévő oroszlánfóka-jegesmedve kifutórendszer átépítése. Ennek első fázisaként a kaliforniai oroszlánfókák medencéjét építettük meg, amivel a rendelkezésükre álló külső férőhelyük alapterületét 43%-kal megnöveltük, így az állatok kifutójának szárazulata 129 m2 lett. Az új, 500 m3 -es medencét korszerű vízszűrési technikával láttuk el. Az új medencerendszer tartalmaz egy 10 m3 -es un. sózó medencét is, amely az állatok fiziológiai sószükségletét biztosítja. Ezzel egyidőben elkészült a belső elkülönítő is, egy 18 m2-es medencével. Az első szakasz, vagyis az új fókamedence kialakításának költségvetése 200 millió forint, amiből 107 milliót a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma biztosított, a többit az Állatkert saját forrásból finanszírozta. 2005 július közepén a fókák átköltöztek új medencéjükbe és ekkor kezdtük meg a volt fókamedence átépítését a jegesmedvék számára.
Az új jegesmedve medence
Az építkezés második szakasza tehát a jegesmedvék férőhelyének kibővítését jelentette. A volt fókamedencéből kialakított, 2,5 méter mély új üvegfalú medence, a hozzá kapcsolódó vízforgató és vízszűrő rendszer valamint a régi és új kifutórészt összekötő visszahúzható híd megépítése 220 millió forintba került, ebből 179 millió forintot szintén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kaptunk és 42 millió Ft saját forrást pedig az Állatkert biztosította. A jegesmedvék a meglévő kifutónál csaknem háromszor nagyobb helyet kaptak: a 18 m3-es régi medence mellett egy 350 m3-es új medencét is birtokba vehetnek, és kifutójuk területe 480m2-re nőtt.
A 2005-2006-os átépítés, felújítás műszaki terveit a Kis Péter Építészműterme Kft. készítette, a munkák kivitelezője a Porticus Kft. volt, míg az uszodatechnikát a Kardos Kft. szerelte be.
Érdekesebb műszaki adatok:
Az egész Állatkert területén a jegesmedvék medencéjének üvegfala a legvastagabb: 75 mm-es többrétegű, ragasztott üveg választja el ezt a hatalmas ragadozót a látogatóktól, a fókák medencéjének üvegfala ezzel szemben "csak" 55 mm vastag (az oroszlánoknál és a gorilláknál található üvegbetekintők vastagsága is 50 mm). Az jegesmedve medence üvegfala egyben a legmagasabb is: 4 méteres.
A jegesmedve medence kifutójának átépítésekor 600-700 m2-nyi felületen a műsziklát is újra kellett formázni.
A kaliforniai oroszlánfókák a szikla belsejében található medencéjükbe a látogatók feje fölött kialakított üvegaljú "felüljárón" keresztül úsznak be, ami rendkívül látványos és remek alkalmat teremt az állatok mozgásának alapos megfigyelésére.
A "Sarkvidéki panoráma" lakói
Vitus (15) és Lady (16), a két jegesmedve (Ursus maritimus), valamint a 7 éves Jaques és a 11 hónapos Cloéből Noéra keresztelt két hím kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus). Noé nemrég érkezett a Bazeli Állatkertből, ahol először nősténynek szexálták (így kaphatott női nevet), később megállapították róla, hogy hím, ezért a Budapesti Állatkert állatgondozói a férfiasabb Noéra keresztelték át.
Az esélyegyenlőség érvényesülése az Állatkertben: az információs rendszer különleges elemei és a medencék megközelíthetősége.
Az új létesítmény medencéinek üvegfala az oda vezető rámpáknak köszönhetően mozgáskorlátozottak illetve gyerekkocsit toló kismamák számára is könnyen megközelíthető. A kifutórendszer párkányain elhelyezett bronzszobrok - amelyek jegesmedvét, oroszlánfóka-családot és baglyot ábrázolnak - tapintásával az állatok testaránya, formája is jól érzékelhető. A szobrokat, mint a Kert más pontjain, itt is Braille-írással ellátott táblákkal láttuk el, hogy a gyengénlátó látogatóinknak is szolgálhassunk információkkal állatainkról.
A múlt: a sarkvidéki bemutató ötlete 1907-ben alakult ki
Kisszikla oldalában kiépített "Sarkvidéki panoráma" eredetileg 1909 és 1912 között épült úgynevezett panorámakifutó. Ezt az akkoriban újszerűnek számító állatbemutatási elvet Carl Hagenbeck dolgozta ki, és alkalmazta először az 1907-ben megnyitott hamburg-stellingeni állatkertjében. A hagenbecki rendszer továbbfejlesztett változatának számító budapesti "sarkvidéki panoráma" terveit Lendl Adolf zoológus útmutatásai alapján Végh Gyula székesfővárosi mérnök, valamint Benke Gyula szobrászművész készítette. A háttérben húzódó szikla legömbölyített formájával az északi tájak lankássá kopott, kristályos - főként gránitból álló - kőzeteit mintázza.