Új antilopok érkeztek

2009-07-21

Évtizedek óta nem láthatott indiai antilopokat a fővárosi közönség. Mostantól azonban ismét megtekinthető ez a Dél-Ázsiában őshonos, kecskeantilopnak is nevezett állatfaj. A nemrégiben érkezett pár mindkét tagja igen fiatal, a nőstény három, a hím pedig egyéves. Utóbbinak ezért a szarva sem nőtt még ki teljesen.

 

Több évtizedes szünet után ismét vannak indiai antilopok állatkertünkben. A kecskeantilop (Antelope cervicapra) néven is ismert patásfaj eredetileg Dél-Ázsiában, éspedig India, Pakisztán és Nepál területén őshonos. Az ember által betelepített vadon élő állományok azonban előfordulnak Argentínában és Ausztráliában is, az USA-beli Texasban pedig akadnak olyan farmok, amelyek kifejezetten ilyen antilopok tenyésztésével foglalkoznak.

A szép külsejű állatok marmagassága ritkán haladja meg a 70-80 centimétert, tömegük általában 25 és 35 kg között szokott lenni. A nőstények inkább világosbarnás alapszínűek, a hímekre azonban sötétbarna, sőt feketés színárnyalat, illetve csavarodott szarv jellemző. Ez utóbbi jellegzetességek a budapesti állatokon még nemigen láthatók, hiszen egy fiatal párról van szó, így a két állat színben most még alig különbözik egymástól. A hímnek ugyan már elkezdett nőni a szarva, de a kifejlett állatok impozáns fejékéhez képest neki még csak egy félarasznyi szarvra futotta.

Az újonnan érkezett antilopok a Nagyszikla oldalában kialakított kifutóban találtak új otthonra, pont a Mérgesházzal szemben. Bambi, a nőstény és Bambino, a bak is szeretettel várja nevelőszüleit.

Több kép az indiai antilopokról a galériában!

Fotó: László Melinda
Szöveg: Hanga Zoltán

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink