Pezsgő helyett emlékbuborékok
2018-01-01
Pezsgőt csak azért nem bontunk, mert támogatottjaink – az állatkerti állatok - nem szeretik sem az alkoholt, sem a durrogást. Pedig remek évet zártunk, méltót Alapítványunk fennállásának 25. évfordulójához. Aki rendszeres látogatója honlapunknak, úgyis tudja, mi mindent csináltunk. De legalább az esztendő végén pezsdítsünk meg néhány „emlékbuborékot”. Olyan jó felidézni…
„Szemed tükre – portrék az Állatkertből” – bensőséges fotókiállítással kezdtük az évet a Benczúr Hotelben. Alapítványunk fotós-grafikus munkatársa, László Melinda képei méltán tartottak/tartanak elgondolkodtató tükröt mindannyiunk elé: milyen szerepben látjuk magunkat, ha az állatok jólétéről van szó.
Reméljük, Alapítványunknak nincs oka szégyenkezésre: az elmúlt évben is igyekeztünk sokat tenni azért, hogy az Állatkertben még jobb tartási körülmények között élhessenek: vettünk nekik különböző környezetgazdagító eszközöket, játékokat, etetőlabdákat, takarókat, - melyiküknek mire volt a legnagyobb szüksége. Segítettünk a novemberben született kis elefánt fogadására kényelmessé tett kifutó kialakításában, belső lakhelyük, a Szavanna ház fűtésének korszerűsítésében. Alapítványunk közreműködésével hatékony táplálék kiegészítő készítményekhez, vitaminokhoz, gyógynövénytartalmú krémekhez, modern állatorvosi eszközökhöz juthattak a rászoruló állatok.
Az Állatkertben azonban nem csak az állatok, hanem a látogatók is fontosak. Alapítványunk tevékenysége a látogatóknak szánt szolgáltatások területre is kiterjed, eléggé szerteágazó módon. Mi üzemeltetjük például az állatkerti ajándékboltot, ahol az állatkerti kiadványok mellett az ország legnagyobb plüss-vadállat kínálata található. Részt vettünk az állatkerti rendezvények szervezésében és lebonyolításában, esti sétákat tartottunk, vagy alkalmanként önkénteseket szereztünk a kifutók üvegfelületeinek tisztítására. Megszerveztük az Akvárium információs tábláinak korszerűsítését, sőt, az állatkerti Információs rendszerét, hangosbemondóját, telefonközpontját is Alapítványunk üzemeltette, - úgy, mint sok-sok év óta minden esztendőben.
Mindezt a tevékenységet támogatóink adományai alapozzák meg: idén is majdnem hat millió forintot sikerült összegyűjtenünk a személyi jövedelemadók felajánlott egy százalékából (az előző évhez képesti csökkenést magyarázza, hogy az elektronikus adóbevallás bevezetésével országos átlagban jelentősen visszaesett a civil szervezetekhez érkező szja 1% -os összeg.)
Ezt a pénzt – hét millió forintra kiegészítve – átutaltuk az Állatkertnek, részt vállalva a kiselefánt megszületése előtti, kifutó korszerűsítési munkálatok költségeihez. Munkánkat néhány sikeres pályázatunk is segítette: a NEA civil szervezeteknek kiírt működési és szakmai pályázatán összesen majd 3 millió forintot nyertünk.
A legnagyobb támogatóink egyébként az örökbefogadók: az elmúlt évben háromezernél is többen kaptak díszes oklevelet annak bizonyságául, hogy „tiszteletbeli nevelőszülői” lettek egy-egy állatkerti állatnak, s anyagilag is támogatták őket. rendeztük meg idén is a tavaszi és őszi szülői értekezletet az állatkertben, amikor is – az egész napos rendezvény sok más érdekes programja mellett – közvetlenül is találkozhattak kedvencük gondozójával, tájékozódva arról, hogyan is tölti mindennapjait örökbefogadott állatuk.
S nagy támogatóink közé tartoznak védnökeink is: Gálvölgyi János mellett immár az olimpiai bajnok Kovács-Szász Emese és a színigazgató, színművész Németh Kristóf is mellénk állt.
Az Állatkerti Alapítvány munkája olyan kevésbé izgalmas, adminisztratív teendők végrehajtására is kiterjedt, mint az Adatvédelmi Szabályzatunk kidolgozása (éppen az örökbefogadók érdekében), illetve annak a szigorú átláthatósági kódexnek a betartása, amit az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagjaként kötelezőnek tartunk magunkra nézve. (Bár sok adminisztratív teendővel jár, de büszkék vagyunk arra, hogy kiérdemeltük ezt a címet.)
A 2017-es, alapítványunk életében jubileumi évnek számító esztendő legnagyobb, ünnepi eseménye a Zenés Állatkerti Esték záróeseményeként megrendezett Sztártesók koncert volt. A jótékonysági koncerten Király Linda és Viktor, Tóth Gabi és Vera, valamint Vastag Csaba és Tamás fergetegesen jó hangulatú fellépését majd 900-an élvezhették.
A koncert után kis baráti összejövetelen köszöntük meg legnagyobb támogatóinknak egész éves segítségüket. Még egy remek dal is született ebből az alkalomból: ennek felidézésével kívánunk minden kedves barátunknak, támogatónknak sikerekben gazdag, nagyon boldog új évet, - s azt, hogy továbbra is jusson figyelmükből az állatkerti állatoknak!