Ők is tiszteletbeli nevelőszülőket keresnek!
2022-07-08
Múlt héten felfedtük nektek, hogy mely állatok a legnépszerűbbek az örökbefogadók körében. Ám akadnak olyanok is, akiknek nincs egy nevelőszülőjük sem.
Előfordul, hogy szembesülünk azzal, hogy olyan állatokat szeretnétek örökbe fogadni, akik "árvák", pontosabban akiknek jelenleg nincs egy tiszteletbeli nevelőszülőjük sem, így most azon leendő támogatóinkhoz is szeretnénk szólni, akiket e kevésbé népszerű állatok érdekelnek.
Minthogy a jelképes örökbefogadás egy évre szól, közel 400 örökbefogadható állatunk közül akadnak olyanok, akiknek csak az elmúlt egy-két évben nem voltak nevelőszülei, de persze olyanok is, akiket még soha nem fogadtak örökbe. Szerencsére ez utóbbi ritka, s leginkább az új, nemrég érkezett, vagy nemrég született állatokra jellemző. Így a cukibbakra hamar, a kevésbé közkedvelt állatfajokra, mint például a hüllőkre inkább sokára figyelnek fel a támogatóink.
Nemrég került örökbefogadási adatbázisunkba például Hilda és Izaura, a két kis pápaszemes pingvin, akik szinte egyidősek a híressé vált, kalandvágyó Sanyival. De Taro, a ritka Mhorr-gazellák idén érkezett hím képviselője is örökbefogadókra vár.
Az elmúlt egy évben pedig nem volt tiszteletbeli nevelőszülője például Dimitrijnek, az ázsiai vadkutyának, Kotonak, a fekete-fehér varinak, s meglepő, de Tinának, a zebrának sem. Sissi, a nyugati koronás galamb, Nina és Amira, a két csodálatos nyala nőstény, Kalypso a vörös vadbivaly, és Pej, a dámszarvas is várja, hogy őket is újra örökbefogadja valaki.
Rebarbara, a bájos rókakuzu és Escobar, a törpe mara is árva maradt az elmúlt egy évben.
Sőt, mi több, muntyákszarvasok, cuki és vicces társas prérikutyák, galléros páviánok és nagy marák között is választhatnak azok, akik kevésbé népszerű, de roppant helyes állatokat szeretnének örökbefogadni. A gyönyörű madarak közül a fekete hattyú szülőpár, a kaffer szarvasvarjúk, a ritka tarvarjúk és pelikánok képviselői, valamint Bálint, az uhu is éppen várja új, leendő tiszteletbeli nevelőszüleit. A pikkelyesek barátai pedig Gammát, a szakállas agámát választhatják, ha "elárvult", nevelőszülő nélküli állatot szeretnének örökbe fogadni.