Nemzedékek randevúja az Állatkertben

2022-10-07

Akár így – nemzedékek randevújaként – is nevezhetnénk az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóját, amelyet október 2-án rendezett meg az idén éppen 30 éves Állatkerti Alapítvány. 1992. óta – azaz Alapítványunk megalakításától kezdve – éppen egy emberöltőnyi idő telt el.

 

Majdnem ötezer ember volt október első vasárnapján az állatkertben, közel ezren nevelőszülői kártyával léptek be. Hozták magukkal gyermeküket, unokájukat, párjukat és barátaikat, s persze a gyermek-örökbe fogadók a szüleik kíséretében látogattak el. A legifjabb néhány hetes volt csupán, a legidősebb korát nem kérdeztük…

Mindig ünnepi alkalom találkozni Állatkertünk legnagyobb támogatóival, állataink örökbe fogadóival. Ezt emelte ki megnyitó beszédében Szabó Roland, az Állatkert operatív igazgatója és Montskó Éva, az alapítvány elnöke is, kiemelve néhány érdekes adatot a múltból.

1992-ben, Alapítványunk első évében ugyanis összesen 203-an váltak állatkerti nevelőszülőkké (az első örökbefogadott állat Golo, az akkor három éve Budapesten élő, fiatal gorilla hím volt, akit az Akela együttes fogadott örökbe). Azóta összesen több mint 75 ezer örökbefogadói oklevelet állítottak ki az Állatkerti Alapítvány munkatársai. Az idei évben augusztus végéig 2220-at, időarányosan a legtöbbet az évek során. Az örökbe fogadások száma egyúttal népszerűségi mutató is. Persze, mindig a kölyköket, az új jövevényeket fogadják legtöbben örökbe. Amikor zsiráfborjak születtek, akkor ők voltak a kedvencek, a kiselefántok mindig beelőznek minden más állatot. A legfiatalabb elefántkölykünknek, Samunak eddig összesen 478 tiszteletbeli nevelőszülője lett bő másfél éve alatt, míg bátyját, Arunt közel 700-an fogadták örökbe majdnem öt életéve alatt.

Dr. Bősz Anett, Budapest főpolgármester-helyettese például Nicot, a nemrégiben született lajhárkölyköt fogadta örökbe, pár hetes kisfia nevében. A főpolgármester-helyettes asszony arról is beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja azokat az élményeket, amelyeket a gyermekkori állatkerti sétái során szerzett és amelyekben most is részesülhetnek az ide látogatók. Megalapozzák az állatok szeretetét, az élővilág megóvásának igényét, azt a felelős gondolkodást, amely elengedhetetlenül szükséges bolygónk törékeny bioszférájának megvédésében.

Az állatkerti örökbe fogadás a felelős állattartás kialakításának egyik lépcsője is, példa arra, hogy azok is tehetnek az állatokért, akiknek nem áll módjukban otthonukban házi kedvencet tartani. A népszerűségi listák éllovasai közé tartoznak mindig a kispandák, az elmúlt tíz évben az állatkertünkben élő pandáknak összesen majd kétezer örökbe fogadójuk volt. Hasonlóképpen népszerűek a nagymacskák, a szibériai tigriseket majdnem 1500-an, az oroszlánokat összesen majdnem ezren fogadták örökbe az elmúlt tíz évben. Közel ugyanennyien a vombatokat. De általában nagyon népszerűek a pingvinek, a flamingók, a tapírok és az alpakák is. Az idei évben hódítanak a kis manulok és a kis párduckölykök, és kimagaslóan sokan fogadták örökbe a korábban nem túl kedvelt vízidisznókat, és növekvő számban keresik például a Cebu szigeti disznókat is. És persze mindig vannak olyan örökbe fogadók is, akik kimondottan a kevésbé népszerű állatok közül szeretnének választani, így van tiszteletbeli nevelőszülője a marabunak, a nyaláknak és a tarvarjaknak is. Közel 500 örökbefogadható állat van nevesítve az Alapítvány listáján és csak alig néhányuk „árva”.

Gundel Takács Gábor – a rendezvény sztárvendége – például Phileas Fogg-ot, a zebracápát fogadta örökbe, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az óceánok csodálatos, ámde egyre fogyatkozó élővilágára. Hiszen az állatok örökbe fogadása nem csak az Állatkertnek nyújtott támogatást jelenti, hanem azt is, hogy felelősséget érzünk az élővilág tagjaiért és igyekszünk tenni is értük.

Az örökbe fogadók Állatkertünk leglelkesebb támogatói, akik adományaikkal támogatják az Alapítványt, és az Alapítvány munkáján keresztül a Fővárosi Állat-- és Növénykertet. Az Alapítvány alapítói okiratában a támogatandó célok között első helyen szerepel az állatkerti állatok jólétének, tartási körülményeinek javítása, az állategészségügyi munka segítése, az ismeretterjesztő tevékenység és a természetvédelmi törekvések támogatása. Ezeknek a céloknak a megvalósítása jelenti Alapítványunk munkájának gerincét.

A célkitűzéseknek megfelelően hosszú évek óta folyik a „Játékot az állatoknak” program.  A kifutóban lévő speciális labdák, foglalkoztató eszközök jó részét az Alapítvány szerezte be az Állatkertnek, vagy például a kispandák új házikóit, a manulok kuckóit is az Alapítvány csináltatta meg idén. Az elmúlt időszak egyik legörömtelibb „beruházása” volt az elefántkifutóba beépített mérleg, amellyel jól lehet követni a kis elefánt súlygyarapodása mellett a kifejlett példányok súlyváltozását is, ami állategészségügyi szempontból jellemző adat. De az Alapítványnak köszönhetik például az állatorvosok az évekkel ezelőtt beszerzett mobil röntgen készüléket és a tavaly átadott, új műtéti monitor-egységüket is, amely a biztonságos orvosi munkában nagyon hasznos. De számos más állatkerti beszerzésben is segített már az Alapítvány, évente több millió forint értékben, - és ez a segítség különösen akkor hasznos az Állatkert számára, amikor valami váratlanul felmerült problémát kell megoldani. Mindemellett az Alapítvány segíti a látogatók és az Állatkert közötti kapcsolattartást, a bérletek árusítását, állatkerti rendezvények szervezését és lebonyolítását is.

A kezdeti évtizedekben az adományok felhasználásában fő szerep jutott az állatok takarmánykiegészítésének és a különböző gyógyszerek, gyógytápok beszerzésének. Az utóbbi években – szerencsére – már nem kell azért aggódni, hogy a támogatók segítsége nélkül nem jutna élelem az állatoknak. Az Alapítvány tevékenységében egyre nagyobb szerep jutott az ismeretterjesztő tevékenység támogatásának is, különböző állatkerti vetélkedők szervezésétől kezdve a sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű csoportok számára kialakított speciális programokkal és útmutatókkal. A természetvédelmi törekvések támogatásában is sokat segít az Alapítvány, így például az állatkertünkben kelt tarvarjú fiókák természetes környezetükbe való visszatelepítéséhez, vagy az endémikus magyar szöcskeegér szaporodásbiológiai kutatása is alapítványi segítséggel folyt. Ezek a programok, beszerzések, beruházások mind-mind annak köszönhetők, hogy ilyen sok támogatója van az Állatkertnek.

Nekik szeretnénk köszönetet mondani az Állaltkerti Nevelőszülők Találkozóján, - nem csak néhány mondat erejéig, hanem a nap folyamán biztosított érdekes programokkal is. A legnagyobb érdeklődést persze most is a nevelőszülői értekezletek váltották ki. Minden eddiginél több, összesen 58 nevelőszülői értekezletet tartottak az állatgondozók a nap folyamán, hogy minél kisebb létszámú csoportoknak mesélhessenek kedvenc állataikról.

Kiemelt támogatóink, céges örökbe fogadóink is sokat segítenek (a nagyobb összegű pénzadományaik, illetve tárgyi támogatásaik mellett) abban, hogy e nevezetes napok jól sikerüljenek. Nekik köszönhetők az állomásjátékok izgalmas, tanulságos programjai és apró ajándékai. Most ősszel hat cég: az Eisberg Hungária Kft, az Ekol Logistics, a Fourth Kft, a Magyar Államkincstár, az Oxigén Hotel, valamint a Pölöskei szörp kitelepülésénél tesztelhették tudásukat és ügyességüket az örökbe fogadók. Szintén a céges támogatóinknak köszönhetők a tombolasorsolásunk értékes nyereményei is (a teljes lista és a felajánlók: http://www.allatkertialapitvany.hu/ezekert-a-nyeremenyekert-erdemes-tombolazni-szemelyesen-is-es-online-is_/.

Több mint 1800 tombolaszelvény kelt el a helyszíni és az online tombola sorsolásra az értékes nyeremények miatt, de biztosan nem csak azért: sokan tombolázó jelezte, hogy támogatásnak szánják a sorsjegy megvételét is, hiszen tudják: Alapítványunk ezt a bevételt is az állatkerti állatok javára fordítja.

Emberöltőnyi idő – harminc év – az Állatkerti Alapítvány múltja, - szinte lehetetlen összefoglalni, mi mindent tettünk ez alatt az idő alatt az Állatkertért. S azt is, mi mindent kaptunk az örökbe fogadóktól, támogatóktól ez alatt az idő alatt, amivel segítették munkánkat. Nem csak adományaikkal, hanem kedves üzeneteikkel, kritikus, problémát jelző megkeresésükkel, jobbító szándékú javaslataikkal, - mindannyiunk okulására.

Kérjük, tegyék meg a jövőben is! Szeretnénk hibáinkat kijavítani, rendszerünkön finomítani, munkánkon javítani, hiszen – ugyanúgy, mint az örökbe fogadók -, imádjuk az állatokat, szeretjük az Állatkertet és bízunk abban, hogy a következő harminc évben még hatékonyabban tevékenykedhetünk a javukra!

 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink