Megnyílt az Ausztrálház!

Megnyílt az Ausztrálház a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állatházban bemutatott fajok az ausztráliai régió faunájának széles keresztmetszetével ismertetik meg a látogatókat, a gerinctelenektől kezdve egészen az erszényesekig. Az állatbemutató terekhez a kontinens őslakosainak kultúráját, illetve Ausztrália felfedezésének történetét felelevenítő kiállítás is társul.

Maga az épület nem új, hiszen 1912-ben készült el Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervei szerint. Az állatház évtizedeken át a madarak legfőbb bemutatóhelye volt, az elmúlt években azonban a madarakon kívül különféle hüllőknek, köztük kajmánoknak és mérgeskígyóknak is otthont adott. A most befejezett munkálatok nyomán a csaknem százesztendős épület az ausztráliai fauna új bemutatóhelyévé vált.

Ha a déli kontinens élővilága kerül szóba, a legtöbb embernek a kenguruk, vagy legalábbis az erszényes emlősök jutnak az eszébe. Valójában szinte minden állatcsoportban akadnak különlegességek az ausztrál kontinensen, hiszen az itt élő emlősfajok 83 %-a, a hüllők 89 %-a, a halak és a rovarok 90 %-a, valamint a kétéltűek 93 %-a úgynevezett endemikus fajnak számít, magyarul Ausztrálián kívül sehol nem fordulnak elő. A csak itt honos fajok nagy arányát az ausztrál kontinens évmilliókon át tartó elszigeteltsége okozza, ez tette olyan egyedülállóvá a földrész állatvilágát.

A most megnyitott Ausztrálházban bemutatott állatfajokat úgy válogatták össze, hogy a gyűjtemény széles keresztmetszetet adjon a helyi élővilág sokféleségéből. Az ízeltlábúak köréből például két olyan faj is bemutatásra kerül, amely növénynek álcázza magát. A koronás levéllábú sáskáknak (Extatosoma tiaratum) ez olyan jól megy, hogy nemcsak a kinézetük emlékeztet egy elszáradt levélre, hanem enyhe légmozgáskor is úgy himbálóznak, mintha csak levelek lennének (ez az ún. „szélmimézis”). Ráadásul még a petéik is apró magokra emlékeznek. A húszcentisre is megnövő ausztrál óriás botsáskák (Acrophylla wuelfingi) a fák ágacskáihoz hasonlítanak, és különlegességük abban rejlik, hogy képesek a szűznemzésre is, azaz a nőstényeknek nincs feltétlenül szükségük hímre a peterakáshoz. A bemutatott ízeltlábúak közül említést érdemelk még a takácshangya (Polyrhachis dives), a világ legnagyobbra növő ismert csótányfajának számító rinocérosz csótány (Macropanesthia rhinoceros), valamint az ugyancsak nagy méretű, veszedelmesnek tűnő, ám az emberre nézve teljesen veszélytelen ausztrál vadászpók (Holconia immanis) is.

A ház végében lévő medencénél a kalászhalak öt különféle fajával ismerkedhet meg a látogató.
A kétéltűeket elsősorban a – magyarországi rokonánál lényegesen nagyobb – ausztrál óriás levelibéka (Litoria caerula) képviseli. Ugyanakkor helyet kapott a bemutatóban az aga varangy (Bufo marinus) is, amely ugyan eredetileg Közép- és Dél-Amerikában honos, azonban az 1930-as években Ausztráliába is betelepítették, a cukornád egyik kártevője elleni biológiai védekezés céljából. A telepítés nem várt következménye, hogy az elszaporodott aga varangyokat számos őshonos állat zsákmánynak tekinti, ám a békák mérgétől maguk is elpusztulnak.

Ausztrália különleges hüllőkben is gazdag, így ezek az állatok sem hiányozhatnak az Ausztrálházban bemutatott élőlények közül. A bizarr külsejű gallérosgyíkon (Chlamydosaurus kingii) kívül többféle agáma, szkink, varánusz és édesvízi teknős, sőt a dzsungel szőnyegpiton (Morelia spilota cheynei) is megtalálható a gyűjteményben.

A déli kontinens madárvilágát nyolc különféle papagájfaj, gyémántgalamb (Geopelia cuneata) és vagy tucatnyi pintyfaj jeleníti meg az új állatházban. Az egyik röpdét ráadásul úgy alakították ki, hogy az egy ausztrál parkra emlékeztessen. A számunkra egzotikus szárnyasok ugyanis arrafelé a nagyvárosi parkok gyakori vendégeinek számítanak.

Az Ausztrálház egyik csarnokát „alkonyati” állatbemutatónak alakították ki. Itt tehát olyan állatokat láthat a közönség, amelyek elsősorban alkonyatkor, illetve az éjszakai órákban aktívak. Legnagyobb részük az emlősök, és ezen belül az erszényesek közé tartozik. Az ecsetfarkú patkánykenguru (Bettongia penicillata) őshazájában kifejezetten ritkuló, fenyegetett fajnak számít. A törpe tollfarkúerszényes (Acrobates pygmaeus) mindössze 6-8 cm-es, de akár 10-20 métert is képes siklani a levegőben. Hasonló bravúrra képes az édes táplálékok iránti lelkesedése miatt „cukormókusnak” is becézett kis siklóerszényes (Petaurus breviceps). A fák ágai között a kúszóerszényeseket képviselő egyszínű kuszkusz (Phalanger gymnotis) lelt új otthonra, és ugyanitt kaptak helyet a valódi méhlepényes emlősök közé tartozó repülőkutyák, más néven gyümölcsevő denevérek (Pteropus sp.) is.

Az Ausztrálházat övező kifutókban két további, nagyobb termetű faj is látható. Az egyik a kormos kenguru – ismert nyugati szürke óriáskenguruként is – (Macropus fuliginosus), amely a hetvennél is több ismert kengurufaj közül a hat legnagyobb termetű közé tartozik. A másik faj, a sisakos kazuár (Casuarius casuarius) bátran nevezhető Ausztrália legnagyobb madarának. Igaz ugyan, hogy az emu általában magasabb, a kazuárok viszont súlyosabbak náluk: egy kifejlett tojó akár 58-60 kg-osra is megnőhet. A sisakos kazuárok hat éve, a kormos kenguruk pedig tavaly költöztek jelenlegi helyükre, kifejezetten annak a tervnek a részeként, amelyet kivitelezését a most átadásra került Ausztrálház zárja le. A munkálatok nyomán ugyanis az Ausztrálház és a szomszédos kifutók együtt egyfajta „ausztrál zónát” alkotnak.

Az Ausztrálház belső terében természetesen nem csupán állatok kerülnek bemutatásra. Az állatházhoz tartozó kiállítás az ausztrál kontinens természetföldrajzi sajátosságai, élővilágának fejlődéstörténete mellett az őslakók kultúrájával, a kontinens felfedezésének néhány érdekességével is megismerteti a látogatót. Természetesen az is bemutatásra kerül, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a természetvédelmi szakemberek az ausztrál fauna sokféleségének megőrzése, megóvása terén.