Már látható a lajhár bébi!

Lajhárkölyök született az Állatkertben. A jövevény voltaképpen már hathetes, de eddig szinte semmit sem lehetett látni belőle, és még most sem árt némi szerencse ahhoz, hogy a kölyköt megpillanthassuk. A kicsiről egyébként már az is tudható, hogy hím ivarú, nevet azonban még nem kapott.

A lajhárokról mindenki tudja, hogy nem éppen szélsebes tempójukról nevezetesek. Ezért aztán egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a lajhárkölykök bemutatkozása is meglehetősen időigényes feladat. Az első hetekben ugyanis az anyaállat annyira rejti és takarja a szőrébe csimpaszkodó jövevényt, hogy a gondozókon kívül jóformán senkinek sincs komoly esélye arra, hogy a kis lajhárt megszemlélhesse. Az idő előrehaladtával az esélyek nőnek, de azért még egy-két hónap elteltével is kell némi szerencse a lajhárkölyök sikeres megszemléléséhez.

A mi legifjabb lajhárunk december 23-áról 24-ére virradó éjjel született, és mivel az anyát nem zártuk külön, hanem továbbra is a Pálmaház egyik oldalszárnyának kényelmét élvezi a többi lajhár társaságában, elvileg a közönség is láthatta már. A gyakorlatban viszont erre – a fentebb említett okok miatt – mostanáig nemigen kerülhetett sor. Bő hat hét elteltével azonban a szerencsésebb látogatóknak már jó esélyük van arra, hogy a kis lajhárt megpillantsák. Különösen akkor, ha a délután folyamán, a zárás közvetlenül megelőző két órában keresik fel a Pálmaházat. A lajhárok ugyanis ilyenkor a legaktívabbak, így az anyaállaton csimpaszkodó kölyök megfigyelésére is ilyenkor kínálkozik a legjobb lehetőség.

Lajhárcsaládunk legújabb tagja egyébként Banya, a legidősebb, tapasztalt nőstény, és Alf, az időközben a Majna-Frankfurti Állatkertbe költözött hím frigyéből született. A kicsiről már azt is tudni lehet, hogy hím ivarú, nevet azonban egyelőre még nem kapott.

A lajhárok különben a méhlepényes emlősök egyik ősi, nem is egészen tisztázott eredetű csoportjába tartoznak. Ezt a csoportot az elmúlt évtizedekben a zoológusok vendégízületeseknek (Xenarthra) nevezték, ahová a lajhárokon kívül a hangyászokat és az övesállatokat, tatukat is sorolták. Bár ez a rendszerezés ma is korszerű, az állatok rendszerezésével foglalkozó tudósok legújabban inkább két rendet különböztetnek meg. Az egyikbe az „öves vendégízületesek” (Cingulata), a másikba pedig a „szőrös vendégízületesek” (Pilosa) tartoznak, a lajhárok tehát eszerint az utóbbi rendbe sorolandók. A régebbi könyveket forgatók ezek mellett a „foghíjasok” (Edentata) elnevezéssel is találkozhattak, ez azonban mára teljesen korszerűtlennek idejétmúltnak számít, hiszen ebbe a csoportba minden olyan állatot besoroltak, aminek kevés foga volt, függetlenül attól, hogy van-e köztük származástani rokonság. Annyi bizonyos, hogy a lajhárok legközelebbi rokonai a hangyászok, valamivel távolabbi rokonai pedig az övesállatok, és ez az egész társaság együttesen annyira ősinek számít, hogy fejlődési irányuk már a dinoszauruszok kihalása előtt elkülönülhetett az összes többi méhlepényes emlősétől.

Napjainkban a lajhárok hat különböző faja fordul elő Földünkön, mindegyikük Közép- és Dél-Amerika lakója. Állatkertünkben a kétujjú lajhárok (Choloepus didactylus) képviselik ezt az állatcsoportot. A faj Panama, Kolumbia, Guyana, Suriname és Francia Guyana területén, Brazília északi vidékein, valamint Ecuador és Peru határvidékén, az ottani trópusi erdőségekben honos. Egy kifejlett kétujjú lajhár 54-74 cm hosszú és 4-9 kg-ot nyom. Főként levelekből, gyümölcsökből, alkalmanként apró állatokból álló táplálékon él.

A sok érdekesség közül, ami a kétujjú lajhárról elmondható, kiemelkedik az a tény, hogy közeli rokonaival együtt minden más emlőstől eltér szőrzenének szerkezete és felépítése, amely direkt úgy alakult, hogy a nedves trópusi melegben minél jobb környezetet biztosítson a benne megtelepedő algáknak. A szőrzet színe eredetileg szürkésbarna, ám az algatelepek zöldes árnyalatúvá festik. Ez az együttélés mindkét szereplőnek jó: az algák kiváló életfeltételeket találnak a lajhár szőrzetében, a lajhár maga pedig álcázó terepszínhez jut, sőt, egyes feltételezések szerint a saját szőréről néha lenyalt algaadagok fontos táplálóanyagokat szolgáltatnak a lajhár szervezete számára. Mivel az állat élete nagy részében hassal felfelé, háttal lefelé függeszkedik, szőrzetének lefutása is ehhez igazodott. A genetikusokat a kétujjú lajhár furcsa kromoszómái kergetik az őrületbe, ugyanis a kromoszómaszám nem egységes, hanem fajon belül 52 és 64 között alakul. Ráadásul az ivari kromoszómáknál a szokásos XX és XY mellett az XO kromoszóma variáció is rendszeresen előfordul.

A kétujjú lajhár legjellemzőbb tulajdonsága azonban közismerten a lassúság. Német nyelvterületen a lajhárokat eleve „lustaállatnak” (Faultier) hívják. A lassú mozgásnak azonban mégsem a lustasághoz van köze. Egyrészt az állat anyagcseréje sem igazán élénk (ráadásul ezzel összefüggésben a normál testhőmérséklete is viszonylag tág határok, 24 és 33 °C között mozog), így már eleve nem lehetséges a gyors mozgás. Táplálékának energiatartalma is csekély, ráadásul az óvatos előrehaladás a lombok közötti elrejtőzését is segíti, tehát védekező szerepe is van.

Egyébként a lajhárok szaporodása is viszonylag ráérősen történik. Egyszerre csak egy kölyök szokott születni, a vemhességi idő pedig az ilyen méretű állatokhoz képest meglehetősen hosszú. Általában 44 és 50 hét közötti, vagyis majdnem egy teljes év körül szokott lenni. Igaz, majdnem negyven éve a Prágai Állatkertben egy alig hathónapos vemhességet is megfigyeltek. Az ellések között eltelt idő is elég hosszú, átlagosan 26 hónapra tehető. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az ellés, és az akár 6-9 hónapig is elhúzódó utódnevelés annyira igénybe veszi az anyaállat szervezetét, hogy csak ezt követően képes újra fogamzásra. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a fiatalok viszonylag későn, nemtől függően három és fél, négy, vagy öt éves korukban érik el az ivarérettséget, egyáltalán nem meglepő, hogy a kétujjú lajhárok viszonylag sokáig, akár 30-40 évig élnek. Hiszen ha csak egy-másfél évtizedig élnének, ennyi idő alatt a nőstények egyszerűen nem tudnának annyi utódot a világra hozni, amely a faj hosszú távú fennmaradását biztosítja.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyébként jelenleg összesen öt lajhár él. Banya és a kölyök mellett a csapat tagja Banya két korábbi nőstény utódja, illetve egy Zippo nevű hím, aki májusban érkezett a Majna-Frankfurti Állatkertből, cserébe Alfért, a korábbi budapesti hímért. A cserére a rokontenyésztés elkerülése miatt volt szükség, hiszen Zippo sem Banyával, sem annak két, már felnőtt méretű lányával nincs rokonságban. A mostani kölyöknek – ahogy korábban már említettük – természetesen Alf az apja, hiszen a fogantatáskor még nem történt meg a csere.