Köszönjük, Örökbefogadók!
2024-05-17
Mi mást is írhatnánk, ismét és ismét: köszönjük, hogy ti vagytok a leghívebb támogatóink, hogy mindig számíthatunk rátok, hogy segítetek abban, hogy az Állatkert még jobb, még szebb hely legyen mind az állatok, mind pedig a látogatók számára.
Ezt a gondolatot fogalmazta meg beszédében dr. Sós Endre, az Állatkert állategészségügyi és természetvédelmi igazgatója, amikor üdvözölte az Állatkert Nevelőszülők Találkozójának résztvevőit. Montskó Éva, az Alapítvány kuratóriumának elnöke példákat is említett, hiszen az adományokból sikerült kibővíteni a vombat várat, kialakítani a vadkutya-kifutó megnövelt területének kerítését és villanypásztor rendszerét, környezetgazdagító eszközöket vásárolni sok állatnak, kiegészíteni az állatorvosok eszköztárát, hogy csak néhány területét elevenítsünk fel a támogatások felhasználásának. A rendezvény művészvendége, Puskás-Dallos Peti pedig arról beszélt, hogy milyen fontos, hogy minél többen és minél hamarabb felismerjék: mekkora felelősségünk van élőhelyünk, élőhelyünk megőrzésében.
Az tiszteletbeli nevelőszülők kitartó támogatását azzal tudjuk igazán meghálálni, ha nem csak azt mutatjuk be, hogy mire költöttük, hanem azt is, hogyan érzik magukat örökbe fogadott állataik. Erre hivatottak a szülői értekezletek, amikor közvetlenül az állat gondozójától kaphatnak információt az örökbe fogadók. Hála a nevelőszülőség növekvő népszerűségének, a legkedveltebb állatoknál (például az elefántoknál, kispandáknál, capybaráknál) már két-három turnusban, előzetes regisztráció alapján tartották meg a gondozók a „szülői értekezletet”. A mostani rendezvényen több mint hatvan szülői értekezletet szerveztünk, minden eddiginél többet, de valószínűleg még mindig nem eleget, hiszen nem minden állatnál sikerült elkerülni a tumultust, - bár a gondozók jóformán végigbeszélték a napot. (Az állataik azért nem maradtak ellátatlanul. :) )
Tömeges volt a részvétel az állomásjátékon is, - majd’ tucatnyi kiemelt támogatónk jelent meg, egyedi információkkal és nem egyszer apró ajándékokkal, finomságokkal kényeztetve az örökbe fogadókat. Ugyancsak kiemelt támogatóinknak köszönhetjük, hogy nyereményekben igencsak bővelkedő tombolát hirdethettünk, mindenki örömére.
S akik nem tudtak eljönni május 12-én az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójára, némi ízelítőt kaphattak az eseményekből a Facebook oldalunkon, virtuális állomás játékkal és tombolával.
Azt is köszönjük, hogy ezen részt vettetek ezzel is szorosabbá fűzve a kapcsolatot az Állatkert barátai között.