Hat hattyúfióka az állatkerti tavon

2009-04-02

Vízre szálltak a hattyúfiókák a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A hat pihés apróság vasárnap kelt ki a tojásból, ám csak keddre derült ki, hogy pontosan hányan vannak.

 

A vízimadaraknak otthont adó Nagy-tó egyik szigetén fészkelő fekete hattyúknál (Cygnus atratus) 29-én, azaz a legutóbbi vasárnap hat fióka kelt ki a tojásból. Az első nap persze még nem lehetett tudni a pontos számukat, hiszen a fészken ülő felnőttek szinte folyamatosan takarták őket, így háromnál több egy időben szinte sosem látszott belőlük.
A pontos számuk csak kedden derült ki, amikor a szülőpár a tó vizére vitte a fiókákat. Azóta szinte folyamatosan a vízen tartózkodnak, a két felnőtt állat vigyázó tekintetétől kísérve.

Az eredetileg Ausztráliában őshonos madárfaj – a Magyarországon is előforduló hattyúkkal ellentétben – csaknem teljesen fekete, csupán a csőre piros, illetve a szárny tájékán akadnak fehér színű evezőtollak (ezek viszont szinte nem is látszanak, ha az állat szárnya össze van csukva). A fiókák azonban ebben a korban még szürke színűek, testüket pedig puha, pihés tollazat borítja.
A hat fióka egyébként viszonylag soknak számít, mivel ennél a fajnál egy-egy fészekalj átlagosan 4-5 tojásból áll. A költés hat hétig szokott tartani, és a szülőpár mindkét tagja felváltva kotlik a tojásokon. A fiókák 5-6 hónapos korukra válnak önállóvá, három évesen érik el az ivarérettséget, és felnövekedve akár 22 évig is élhetnek, bár a természetben már a tízéves állatok is ritkának számítanak.
Az akár 9 kg-osra is megnövő fekete hattyúk tápláléka részben vízinövényekből, részben rovarokból, férgekből, kagylókból és apróbb gerincesekből áll. A faj Nyugat-Ausztrália szövetségi állam jelképének számít.

Még több kép a galériában!
Fotó: Bagosi Zoltán

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink