Hajrá, Olimpikonok!
2025-02-06
Olivér, az albínó vadászgörény már össze is barátkozott a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőivel, akik azért érkeztek a Varázshegybe, hogy éppen 365 nappal a 2026-os téli olimpia kezdete előtt örökbe fogadják. Ő lesz ugyanis a Magyar Olimpiai Csapat kabala-állatkája, itthon helyettesítve a Milánó-Cortinában tartandó XXV. Téli Olimpia hivatalos figuráját, Tinát.
Burját Csaba, a dél-koreai Phjongcshangban rendezett, 2018-as Olimpia rövidpályás gyorskorcsolya bajnoka mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Kósa Lajos is megismerkedett Olivérrel, aki - gondozója, Balla Eszter instrukciói alapján - be is mutatta, milyen ügyes, okos jószág. Burját Csaba ki is jelentette: remek gyorskoris válna belőle, hiszen nagyon fordulékony és jól be tudna dőlni a kanyarban. Akár tarthatna is néhány lazító edzés a short trackeseknek. Persze Olivér a többi téli sportág versenyzőinek is szurkol majd, legelőször is a női hokiválogatottnak, hogy sikerüljön a selejtező tornán kiharcolnia az olimpiai részvételt.
Olivér örökbefogadásával egy nemes hagyomány folytatódik, hiszen már több neves sportoló is fogadott örökbe valamilyen állatkerti állatot: például Szilágyi Áron jegesmedvét, Szász Kovács Emese nagy marát, Kapás Boglárka tigrist, Gulyás Michelle lovat, a fradis hokisok zebrát, a tatabányai kézilabdázók szintén tigrist, - és visszatérve a téli sportokra: a 2018-as olimpia másik két short track bajnoka, a Liu fivérek is tiszteletbeli nevelőszülők.
Mától számítva 381 napon belül az is kiderül, hogy folytatódik-e, s immár hagyománnyá nemesedik téli sportolóink jó olimpiai szereplése.
Hajrá Olimpikonok!
Fotók: Bagosi Zoltán / Fővárosi Állat- és Növénykert