Állati jó karácsonyi ajándékötletek és játékok

2024-11-29

Különleges karácsonyi ajándékötletre vágysz? Ajándékozz állatkerti élményt, amely az ajándékozottnak öröm, az állatkerti lakóknak pedig támogatás egyben! Meríts ihletet karácsonyi ajándékötleteink tárházából, s vegyél részt ünnepi játékainkon!

 

Ugye, mindenki megtapasztalta már, hogy milyen nehéz olyan ajándékot választani, ami nem szokványos, nem porosodik a polcon, ötletesen személyre szabott és anyagilag sem túl megterhelő.

Pedig a jó ajándék ilyen. A legjobb ajándék pedig az, amelynek nem csak a megajándékozott és a megajándékozó örül, hanem egyúttal jótékony célt is szolgál. Például állataink jólétét segíti.

Azok segítségével, akik örökbe fogadták valamelyik állatkerti állatot, s az örökbefogadási csomaggal lepték meg szeretteiket, adományaikból mi is megajándékoztuk az állatkerti lakókat: házikókkal, játékokkal, környezetgazdagító eszközökkel gazdagítottuk az állatkerti lakók életét, segítettünk felújítani kifutóikat, s olyan élményt adó technikai újításokon is dolgozunk, amely az állatkertbe látogatók örömét is szolgálják. Mennyi jótétemény származhat az ajándékozás öröméből!

Alapítványunk most különleges ajándékötleteket hozott, amellyel becsempészheted egy kicsit az Állatkertet a karácsonyfa alá! Ráadásul két ünnepi játékkal is készültünk nektek idén decemberben, de mindent csak szép sorjában…


1. Karácsonyi örökbefogadás

Ha igazán egyedi ajándékra vágysz, kitűnő meglepetés az állatkerti örökbefogadás! Ajándékozz szeretteidnek egy kedvencet az Állatkertből, ezzel biztosan örömet szerzel majd a megajándékozottnak és egyben az állatkerti lakókat is támogathatod! Ne ragadj le a sablonos ajándékoknál, válogass közel 400 állatkerti lakónk közül, hogy megtaláld a tökéletes ajándékot szeretteid számára!

Egy cuki kis elefánt, egy kalandvágyó pingvin, egy bájos kis panda, vagy akár egy gyönyörű leopárd is beférhet a fa alá – persze csak jelképesen. Választhatsz célzásképpen is: lustábbaknak lajhárt, az „éjjeli baglyoknak” uhut, cicabarátoknak manult vagy tigrist is örökbe fogadhatsz! Az állatkerti kedvencek jelképes örökbefogadása minden bizonnyal nagy öröm lesz: a kiválasztott állatról az ajándékozott nevére szóló ünnepi oklevelet állítunk ki, amelyhez az állat életrajzi lapja és fényképe, illetve egy nevelőszülői kártya is tartozik. A kártya díjmentes belépésre jogosít az örökbefogadók számára évente két alkalommal megrendezett különleges programon, a tavaszi és az őszi Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján. Az esemény részeként látogatóink „szülői értekezleten” is részt vehetnek, amelyen a gondozók beszámolnak az örökbefogadott állat mindennapjairól, hogylétéről, esetleges csínytevéseiről.

Az örökbefogadás leggyorsabb ügyintézési módja, ha nyitva tartási időben felkeresed Alapítványunkat az Állatkerti Főbejárat mellett található irodánkban. A dokumentumok pár perc alatt elkészülnek. Ha pedig nem tudsz eljönni, kényelmedet szolgálja az online örökbefogadás, ahol néhány kattintással örökbe fogadhatsz egy állatot szerettednek, s mi postán vagy GLS futárszolgálattal küldjük ki az ajándékot neked vagy az ajándékozottnak. Ebben az esetben érdemes belekalkulálnod a kézbesítési időt a folyamatba, hogy mindenképpen megérkezzen az ajándék akár Szentesére.

Az örökbefogadás minimum támogatási összege 15.000 Forint, de prémium örökbefogadóink, akik 25.000 Forinttal vagy ennél többel támogatják az állatkerti lakókat plusz belépési lehetőséget is kapnak a fent említett csomaghoz. 

 


2. 2025-ös állatkerti falinaptár kedvenceink fotójával!

Csempészd be az Állatkertet a karácsonyfa alá, hogy jövőre egész évben mosolyt csaljanak szeretteid arcára a cuki állatkerti lakók! Immáron 14. alkalommal jelent meg az Állatkerti Alapítvány kiadásában az állatkerti naptár, amelynek megvásárlásával szintén támogathatod az Állatkertet és lakóit. A falinaptárban szereplő állatok közül sokan már igazi sztárok: mint például Samu, a kis elefánt, Sanyi, a felfedező pingvin vagy Bendegúz, a tündéri kis panda. Kedvenceink képeivel illusztrált, 20*20 (kinyitva 20*40) cm-es méretű, névnapos és 12 hónapos falinaptár ára 1.990 Ft. A naptár megvásárolható a hét minden napján az Alapítvány irodájában az Állatkert nyitva tartási idejében vagy megrendelhető webshopunkon is.


3. Állati talplenyomatok

Állati lábnyom kollekciónk olyan egyedi printeket tartalmaz, aminek nehéz ellenállni! Ki ne örülne egy kiselefánt mérethű talplenyomatának, egy vombat tappancsnak vagy egy gorilla kéznyomának? De megörökítettük Sanyi, a csavargó kis pingvin Dózsa György útra kitotyogó tappancsait is és a legfiatalabb tevénk, Izabella, valamint Géza, a tapír patáit is! Webshopunkon keretezett talplenyomatokból választhatsz különböző méretekben, különböző állatoktól.


Meg is nyerheted a karácsonyi ajándékokat, köztük örökbefogadást, állati lábnyomokat, állatkerti falinaptárat, és támogatóink jóvoltából még számos izgalmas nyereményt, hiszen két izgalmas ünnepi játékkal is készültünk!

4. Adventi nyereményjáték 

Első játékunk december elsején indul is! Agnes, az idén érkezett gyönyörű szibériai tigris nem csak a 2025-ös állatkerti falinaptár borítójáról tekint ránk, de még egy virtuális adventi naptár mellett is velünk van! Játékos kedvű barátainknak a közelgő ünnepek alkalmából olyan játékkal kedveskedünk, ahol igazán egyszerűen nyerhetnek egy-egy állati jó ajándékot az Állatkerti Alapítványtól: december 1. és 24. között minden reggel megjelenik adventi naptárunk a Facebook oldalunkon, az aktuális nap kedves ajándéktárgyával, amely a napi nyeremény.

Ha szeretnél részt venni a napi meglepetések sorsolásain, akkor lájkold Facebook bejegyzésünket, oszd meg a nyereményjáték aznapi posztját (csak a nyilvános megosztásokra van rálátásunk), és írd meg kommentben, hogy mely állatkerti lakó a kedvenc állatod!

Ugye, egyszerű? A játékról további információkat ebben a bejegyzésben, valamint Facebook oldalunkon találsz.


5. Karácsonyi TOMBOLA

Második játékunkban pedig idén is karácsonyi tombolát hirdetünk, hogy segítsünk a fa alá kerülő ajándékok összegyűjtésében, és ti is segíthessetek! A játékban megnyerheted a számos értékes karácsonyi ajándék egyikét úgy, hogy egyúttal az Állatkertet is támogatod! Aki december 6-13. között részt vesz adományküldő akciónkban a honlapunk Támogatás oldalán keresztül, az 500 forintonként egy virtuális tombola sorsjegy birtokosa lesz.

Egy falatka hal a pingvineknek 500 forint támogatásért 1 tombolajegyet, egy bála széna 1000 Ft-ért az elefántoknak 2 db szelvényt ér, egy kis friss bambusz a kis pandáknak 2000 Ft-ért négy szelvénnyel egyenértékű, egy kis rágcsálnivaló a capybaráknak 6 db tombolaszelvényt jelent, aki pedig a gorillás projektünk költségeibe szállna be 5000 forintért, annak máris 10 db tombolajegy lesz a birtokában!

Tombolajegyek vásárlása december 6-ától küldött támogatásokkal indul a Támogatás menüpontunkon keresztül vagy banki átutalással.

Részleteket és a teljes nyereménylistát hamarosan weboldalunkon olvashatsz!


6. Karácsonyi képeslapküldő szolgálat

Széppé teheted a karácsonyt azoknak is, akikkel nem találkozol: küldj nekik karácsonyi képeslapot az Állatkertből!

Akkor is gondolunk szeretteinkre, ha személyesen nem találkozhatunk velük. A különböző ünnepekkor népszerű képeslapküldő szolgálatunkkal most karácsonykor ismét egy állatkerti karácsonyi lapot küldhetsz szeretteidnek Alapítványunk segítségével úgy, hogy egyúttal az állatkertet is támogatod.

Nincs más teendőd, mint kiválasztani az online örökbefogadás menüpontban a zsiráfos vagy a karácsonyi szános képeslapot, kitölteni az adataidat és megjelölni, hogy kinek küldjük az egyébként gyönyörű idézettel ellátott képeslapot. A közlemény rovatba azt is megírhatod, hogy ki szerepeljen a képeslap aláírójaként.


7. Fenyőfa örökbefogadás

Idén is örökbe fogadhatod jelképesen az Állatkertben található néhány fenyőt is. Összesen öt faegyed közül lehet választani, akik mind a karácsonyhoz kötődő nevet kaptak: Elfie, a tarkakérgű fenyő, Grincs, a himalájai selyemfenyő, Kevin, az araukária, Merry, a mandulafenyő és Noel, a japán erdeifenyő. A jelképes fenyőfa örökbefogadással azoknak is szeretnénk egy alternatív ötletet adni, akik karácsonykor évről évre vacillálnak az igazi karácsonyfa, a műfenyő vagy más megoldások között.

A fenyőfa örökbefogadása 3000 Ft. Töltsd ki online örökbefogadási oldalunkon a kiválasztott fánál az adatlapot, és már küldjük is a fenyőfád fényképét a megjelölt címre, egy kedves kísérőlevéllel, amely tudatja, hogy aaz örökbefogadással az Állatkertet támogatod.


Bármelyik meglepetést is választod nemcsak a megajándékozott családtagoknak, barátoknak szerezhetsz örömet, hanem nemes gesztusod egyúttal támogatást is jelent Állatkert számára.

A karácsony előtti utolsó percekben is számíthatsz ránk! Decemberben is minden nap nyitva vagyunk 9:00 órától 16:00 óráig. (December 24-én ugyan csak 9:00 órától 13:00 óráig, de Karácsony napjain szintén rendes nyitvatartással állunk rendelkezésedre). Várunk szeretettel az utcáról is megközelíthető irodánkban az Állatkert Főbejárata mellett!

Mindenkinek meghitt ünnepi készülődést kívánunk!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink