Állatbarátok, akik értik a harangszót…

„Találtunk két gólyát. Nagyon fáznak. Nem vinnék ki Afrikába?” – Ezen a héten ez volt az egyik nyerő kérdés, amelyre az állatkerti információs szolgálat munkatársának válaszolnia kellett.

Talán kevesen tudják, hogy az állatkerti információs szolgálatot Alapítványunk látja el. Munkatársunk veszi fel a telefont, válaszol a kérdésekre, vagy éppen bemondja a hangosbeszélőbe, ha elkallódott gyerkőcöt keresnek szülei. Vagy megmondja, mit tegyen valaki egy talált sünivel.

Kötetekre rúgna, ha minden történetet megírnánk arról (bár egyszer el kellene kezdeni), hogy milyen kérdésekre várnak választ az információs szolgálattól. De most csak néhány kedveset idézünk, örülve annak, hogy sokan – talán egyre többen - éreznek felelősséget az élővilágért.

A legtöbb érdeklődés nyár elején van, amikor is a fészekből kiesett madárfiókákkal, macska tépte mókusfiakkal, egyedül maradt őzgidákkal kapcsolatos kérdések záporoznak.  S minthogy nem minden állatbarát tud arra vállalkozni, hogy behozza az Állatkertbe a bajba került jószágot, ezért az információs szolgálat munkatársai „távirányítása” alapján forráztak már lisztkukacot kisrigók etetéséhez, mentettek már kútba esett gyíkot. Ha pedig informátoraink útmutatása alapján ez tűnt a legjobb megoldásnak, megtalálták a módját, hogy behozzák a sérültet az Állatkertbe.

Mert gólyát – sajnos – nem tudunk Afrikába szállítani, „kígyónak lábsót, madaraknak fogsort…” kiutalni, de azért sok-sok hasznos tanáccsal segíthetjük mindazokat, akik szeretnének megmenteni egy-egy élőlényt. És szerencsére mind többen ismerik fel, hogy személyesen, egyénileg is tehetnek valamit természeti környezetünk megmentéséért.

Valamelyik este Alapítványunk facebook oldalára érkezett az üzenet: Találtunk egy nagy pókot! Mi lehet ez, mit csináljunk vele? Ugye, mindenki érti a megkeresés üzenetét? Nem az volt az első reflex, hogy agyonütik, lefújják rovarirtóval, zsebkendőbe fogva lehúzzák a WC-n az eltévedt állatot, hanem az, hogy illetékeshez fordulva megkérdezték: mit tehetünk érte?

A gyors fényképküldés után  konzultáció az állatkert rovarászával, - a kérdéses jószág egy szongáliai cselőpók, a hazánkban élő legnagyobb termetű pókféle tévedt az élelmiszer áruházba, ahonnan kaptuk a kérdést. S a rovarász tanácsát is megfogadták: minthogy nincsenek még fagyok a városban, egyszerűen ki kell tessékelni a boltból, majd keres magának más búvóhelyet az őshonos állat. Igaz, mérges pókról van szó, de nem veszélyes emberre, még marás esetén sem okoz nagyobb kellemetlenséget, mint egy egyszerű méhcsípés.

És a pók megmentői így is cselekedtek, remélve, hogy a pók túléli a telet, s továbbra is gazdagítja amúgy is fogyatkozó természetes élővilágunkat. Mert ezerszer igaz az a John Donne bölcselet, amit  az Akiért a harang szól című könyvének mottójául választott Hemingway:

„… minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”