A Föld órája
2020-03-28
Ensena, Evita és Mila – köszönik szépen – jól vannak, azokhoz a fajtársaikhoz hasonlóan, akik a világ valamelyik vadasparkjában vagy állatkertjében élnek. Mondhatnánk azt is, hogy a földkerekség valamennyi Mhorr gazellája jól van, azaz mind a kb 120 példány, - az eredeti élőhelyükön ugyanis már kipusztultak.
13 éve Ausztráliából indult útjára az a mára világméretűvé vált kezdeményezés, hogy március utolsó szombatján, a településeken este 8 és 9 óra között lekapcsolják a világítást, ezzel is felhívva mindenki figyelmét a természeti értékeink megóvásának fontosságára, a bolygónk problémáira, például a klímaváltozásra, vagy az emberi tevékenységből eredő más káros változásokra.
Az idei évben ezt a világméretű eseményt is beárnyékolta a koronavírus okozta járvány. Vajon hányan oltották le tegnap a villanyt, kapcsolták ki a számítógépet vagy a tévét? És hány emberhez jutott el a WWF Magyarország a Föld órája alkalmából indított kihívása? A szervezet ugyanis azt kérte mindenkitől, hogy fogalmazza meg, mit fog másképp tenni a jövőben, a természet védelméért és a fenntarthatóságért, ha vége a járványnak és normalizálódik az életünk.
Talán soha nem volt még nagyobb szükség arra, hogy az „így nem mehet tovább” felismerést tettek is kövessék. A napjainkban dúló járvány arra figyelmeztet, hogy akarva-akaratlanul megváltozik az életünk, semmi nem lesz, semmi nem lehet már ugyanolyan, mint előtte volt.
De tényleg nem? Vagy erre is csak Churchill mondás lesz alkalmazható, miszerint az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy?
Az elmúlt évtizedekben történései talán valóban sokakkal beláttatják, hogy a folyamatos gazdasági növekedés nem fenntartható, hogy a jólétünknek nem lehet eleme a pazarlás, hogy nem vághatjuk magunk alatt az ágat, nem élhetjük fel lakóhelyünket, a bolygót.
Azért sem – hogy saját házunk táján maradjunk -, mert egyre több állatfaj kerül a kihalás szélére, egyre több állatfajt már csak állatkertekben lehet megnézni, tanulmányozni, - mint például a példaként említett Mhorr-gazellákat. A Fővárosi Állat- és Növénykert is kiveszi részét a nemzetközi fajmegőrző programokból, összesen 63 állatfaj esetében. Ilyen faj például a Cebu-szigeti disznó, - amely rendszeresen szaporodik nálunk, vagy az óriásvidra, akiknél éppen a napokban születtek kölykök.
Az állatkertek – így a budapesti is - komoly természetvédelmi, fenntarthatósági, fajmegőrzési munkát végeznek. Akár így is fogalmazhatnánk: azért is dolgoznak, hogy ne legyen rájuk igazán szükség. Hogy természetvédelmi tudományos központok helyett „csak” bemutatóközpontok legyenek.
Marad-e elegendő idő erre? A „Föld óráját” eddig nagyon siettette az emberiség. Sikerül-e lelassítani? Valamennyiünkön múlik.
