2009. Európai ragadozók éve - Június az aranysakál hónapja!
2009-06-16
Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) 2009-es kampányának középpontjában Európa ragadozói állnak. A „piszkos 12” fantázianéven futó kampányhoz a Budapesti Állatkert is csatlakozott. A programban kiemelt 12 faj közül most az aranysakált mutatjuk be.
Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj.
Európa délkeleti részén, Észak-Afrikában és Ázsia mediterrán jellegű vidékein él. Bár kevesen tudják, de Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19-20. században. 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján még mint Magyarországon kihalt faj szerepelt, de a '90-es években fokozatosan újra megjelent a déli megyékben. Jelenleg Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében tekinthető elterjedtnek. Az aranysakál vadászható, napjainkban évente már 80-90 példányt ejtenek el anélkül, hogy a faj terjedésének üteme csökkenne.
A sztyeppék, fákkal tarkított puszták, bokorerdők és félsivatagok lakója. Az aranysakál a farkas szubtrópusi-trópusi megfelelője. Kerüli a trópusi esőerdőket, ami elsősorban az ottani kevés táplálékkal függ össze.
Egy kifejlett állat teste 70–105 centiméter, farka körülbelül 25 centiméter, marmagassága 38–50 centiméter, súlya 7–15 kilogramm körüli. Izmos lába a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 km/h sebességet akár egy órán át is képes tartani. Bundája világosabb és barnásabb színezetű nagyobb rokonáénál, farka és hasi oldala szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.
Az aranysakál bár sokféle táplálékforrást képes kiaknázni, de táplálékában a rágcsálók dominálnak. Étrendjében szerepelnek madarak, döghús és hüllők is. Legfeljebb birka- vagy kecskeméretű állatokat eszik, de ha nem jut táplálékhoz más ragadozók által meghagyott préda maradványát is elfogyasztja, olykor az emberi települések közelébe is merészkedik némi hús reményében.
Általában magányosan vagy párban, naplementekor indul vadászni. Ekkor hallható a sakálfalka elnyújtott, hullámzó, esetenként hiéna „vihogásra” hasonlító, de egyedenként is eltérő hangokból álló üvöltése. A nappalt takarásban vagy kotorékban tölti. Esetenként nappal is aktív lehet, megfigyeltek szántó traktort követő, egerésző vagy kölykeivel játszó sakált is. Az emberi üldöztetéstől eltekintve az aranysakál legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn.
A Balkánon élő állományok téli falkáiban január-februárban alakulnak ki a párok, amelyek tagjai nagyon szorosan, nemritkán életre szólóan összetartanak. A 62 napos vemhesség végén a nőstény 3-6, de kivételesen akár 8 kölyköt hoz a világra. Ezek erősen emlékeztetnek a házikutyakölykökre, és mint azok, sok gondoskodásban részesülnek. Életük első két hetét a vackon töltik, ami gyakran egy föld alatti járat. Itt először tejet kapnak, de a második hét után már az anyjuk által visszaöklendezett, előemésztett táplálékot is. A kan egyre nagyobb részt vállal a fiatalok felneveléséből. Azok néhány hetes korukban már a vacok előtt játszanak. Puha, szürke-szürkésbarna bundájukról ismerhetők fel, amit egy hónaposan már az öregkori szőrzetre váltanak le.
