"Szinkron" teveszaporulat

2009-03-29

Két tevecsikót is láthatnak a látogatók a Pálmaház szomszédságában található tevekifutóban.
A csikók március 18-án szerdán, illetve 22-én vasárnap látták meg a napvilágot.
Ez annál inkább örvendetes, mert a 2008-as esztendőben nem volt teve szaporulatunk.

 

Két aprósággal gyarapodott az állatkerti teve család. Március 18-án Ingrid, 22-én pedig Jolán is világra hozott egy-egy egészséges tevecsikót. Ez annál inkább örvendetes, mert a 2008-as esztendőben nem volt teve szaporulatunk. Ennek oka a tevék hosszú vemhességi ideje, amely 370 és 440 nap közötti hosszúságú lehet, noha átlagnak általában 406 napot, vagyis bő 13 hónapot szokás megadni. A lényeg, hogy a vemhességi idő mindenképpen hosszabb egy esztendőnél. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a kicsi világra jövetele után természetesen még további időnek kell eltelnie a következő pároztatásig, szaporodásbiológiai szempontból nem lehetséges, hogy egy-egy tevekanca minden évben világra hozzon egy tevecsikót.

Ingrid és Jolán múlt heti ellése között alig négy nap telt el. Lényeges azonban a különbség a két csikó születéskori színében, mert amíg Ingrid kicsinye szürkés színű, Jolán utódja a felnőttekéhez hasonló, világos árnyalatú szőrzetet visel. Természetesen ezen sem kell igazán meglepődni, mert bár Budapesten hagyományosan a nagytestű, világos szőrzetű kétpúpúak a jellemzőek, léteznek szürkés, sőt csokoládébarna színváltozatok is. A csikók apai nagyapjának, az erfurti származású Eddy-nek például kifejezetten sötét szőrzete volt.

Eltérőek voltak a születés körülményei is. Ingrid csikója szerdán késő délután született, így maga az ellés a közönség számára szinte észrevétlen volt. Jolán azonban éppen vasárnapra, a Víz Világnapjára időzítette az ellést, amikor – a sok program és a 14 éven aluli gyermekek számára díjmentes belépés miatt – nagyszámú látogató tartózkodott az Állatkertben. Így aztán azon sem lehet csodálkozni, hogy az ellés percei alatt hatalmas tömeg, több száz fő vette körül a tevekifutót, és követte nyomon az eseményeket.

A két tevecsikó közül Ingrid utódja fiúnak bizonyult, és a mitológiai ihletésű Ixion nevet kapta. Jolán gyermeke kislány, ám az ő esetében kicsit még várni kell a végleges névadásra. Mivel az állat a Víz Világnapja idején született, a Fővárosi Vízművek fogja örökbe fogadni, s a hivatalos név az örökbe fogadáskor fog eldőlni.

A kicsiken, és a két anyaállaton kívül egyébként három növendék, 2006-os, illetve 2007-es születésű állat, Írisz, Jojó és Iringó is a tevekifutó lakója. Ugyancsak itt, egy külön karámban látható a Juszuf nevű apaállat, aki 1994-ben maga is Budapesten született.

Még több kép a galériában!
Fotó: László Melinda és Bagosi Zoltán

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink