Zsiráfborjú született az Állatkertben!

2012-02-20

Ötről hatra nőtt a Fővárosi Állat- és Növénykert zsiráfcsapatának egyedszáma: vasárnap reggelre ugyanis egy életerős zsiráfborjú látott napvilágot. A kicsiről azt már tudni lehet, hogy hím, és hogy 170 cm magas. Nevet még nem kapott, az Állatkert ehhez várhatóan a közönség segítségét fogja kérni.

 

Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kicsi vasárnap reggel, nem sokkal 7 óra után jött a világra, ám az első napon a gondozókon kívül még nem sokan láthatták. Ilyenkor ugyanis az újszülöttnek és az anyaállatnak is teljes nyugalomra van szüksége. Délelőtt tízre a jövevény már nemcsak lábra állt, hanem szopott is, így hamar kiderült, hogy nem lesz szükség semmiféle mesterséges beavatkozásra. Az állatkerti szakemberek egyébként erre is számítottak, hiszen Santana, a 16 éves anyaállat az utódgondozás terén már meglehetősen tapasztaltnak számít. A megfigyelések alapján a kicsi nagy valószínűséggel hím, magassága pedig éppen 170 cm.

Az újszülött és az anyaállat jelenleg a zsiráfok elhelyezésére szolgáló belső tér kifejezetten ilyen esetekre kialakított, elkülönített istállórészében tartózkodik, a többi zsiráftól elválasztva. Az elkülönítőre néző betekintő ablakon át a közönség már mától láthatja az újszülöttet.
Santana, az anyaállat a csehországi Liberecből került Budapestre, és a mostani kicsivel együtt az évek során összesen négy utódot hozott a világra. Az elsőt – a 2001-es születésű Samburut – mesterségesen kellett felnevelni, a többieket azonban Santana már teljesen önállóan gondozta. A Jonas nevű apaállat jelenleg tíz esztendős, és nyolc évvel ezelőtt egy dániai állatkertből érkezett a magyar fővárosba.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1868 óta élnek zsiráfok. Az első állatot még Ferenc József ajándékozta – Erzsébet királyné közbenjárására. Az azóta eltelt idők során – a mostani kicsit is beleszámítva – összesen 26 zsiráfborjú látott napvilágot Budapesten. A legelső még 1868-ban (mert az első állat vemhesen érkezett Bécsből), a legutóbbi pedig 2010. március 3-án.
Az újszülött, valamint a szülők, Santana és Jonas mellett a budapesti zsiráfcsapat további három állatból áll: Ingrid és Sandra mindketten fiatal nőstények, és a Prágai Állatkertből érkeztek 2008-ban. A kétéves Said nevű hím pedig Santana és Jonas előző utódja.

Megosztom




 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink