Vörös vadbivaly született!

2011-09-30

Már a nagyközönség is láthatja az Állatkert bivalyházának legifjabb lakóját, a most tíznapos vörös vadbivaly borjút. A kafferbivallyal igen közeli rokonságban álló, ám annál állatkertekben ritkábban látható afrikai patások 2008 óta élnek Budapesten. A Calypso nevű anyaállat borja egyelőre még nem kapott nevet.

 

Szeptember 20-án kedden, az elmúlt napokban már bemutatkozott alpakacsikó mellett egy másik kisállat is világra jött a Fővárosi Állat- és Növénykertben, éspedig a vörös vadbivalyoknál. A kicsi azonban világra jövetele után nagyon gyámoltannak és gyengének tűnt, sokkal kevésbé életerősnek, mint amilyennek egyébként lennie kellett volna. Éppen ezért a borjú anyjával együtt az első napokat a bivalyház belsejében, minden zavaró körülménytől elzárva töltötte, ami viszont azzal járt, hogy mostanáig a nagyközönség sem láthatta. Kalüpszó, az ötesztendős, csehországi születésű anyaállat azonban rendkívül gondos szülő, és úgy tűnik, az első napok nehézségeit sikeresen átvészelte a kis bivalyborjú. A gondozók így elérkezettnek látták az időt, hogy az anyát és borját kiengedjék a kifutóra.

A kicsi nevet egyelőre még nem kapott, ám az állatgondozók azt már megállapították, hogy a jövevény hím ivarú.
Az afrikai vörös vadbivaly (Syncerus caffer nanus) voltaképpen azonos fajba tartozik a vadászírók leírásai nyomán a hazai közönség számára is ismeretes kafferbivallyal. Termete valamivel kisebb ugyan, ám ennél sokkal lényegesebb különbség, hogy a színe nem fekete, hanem vöröses, és nem annyira a nyílt szavannákat, mint inkább az erdős területeket részesíti előnyben. Ezért aztán vörös kafferbivalynak, vagy afrikai erdei bivalynak is szokták nevezni. Az Afrika középső területein élő vörös vadbivalyokat a világ 25 állatkertjében összesen mintegy száznegyven egyed képviseli. Az állatkertek közül azonban csak néhány helyen, így Berlinben, Chesterben, Woburnben, a csehországi Dvùr Králové nad Labem állatkertjében, valamint Budapesten szaporodnak rendszeresen. A magyar főváros állatkertjében egyébként 2008 óta mutatják be ezeket a ritkán látható állatokat.


Megosztom



 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink