Vombat bébi az új sztár

2013-05-04

Molly és Wally megörvendeztettek minket egy igazi csodával, egy kisvombattal. Ha valaki igazán türelmes, akkor már megpillanthat egy-egy kilógó orrot, vagy lábat. Vombat még sosem született Magyarországon, és a történelem során ő a tizenegyedik Európában született egyed.

 

Ma az egész világon mindössze tizenkét állatkertben láthatnak vombatokat azok, akik Ausztráliába nem jutnak el. E kertek közül is csak négy van Európában, az egyik Budapest. A tizenkét állatkertben összesen csupán 22 vombat él, közülük 14 egyed a budapestiekhez hasonló csupaszorrú vombat. Mindez azt jelenti, hogy a vombat nagyjából olyan ritka látványossága az állatkerteknek, mint az óriáspanda, hiszen utóbbit a Kínai Népköztársaság területén kívül ez idő szerint szintén 12 állatkertben mutatják csak be. Még ritkább, hogy a vombatok szaporodjanak is. Az európai szaporulat száz év alatt összesen csak 10 kölyök volt!

A kis jövevény élete első időszakát anyja erszényében elrejtve töltötte. Ezért a gondozók is először csak az egyre inkább dudorodó erszényre lettek figyelmesek. Majd egy pillanatra láthattak már egy kikandikáló apró mancsot is… A szégyenlős vombatbébit azonban mindeddig még senkinek nem sikerült megörökítenie!
Erre igazán jó alkalom kínálkozhat például a minden nap délután 4 órakor a vombatok kifutójában zajló vombat tréningen.

A két szülő, Molly és Wally 2011 őszén érkezett Ausztráliából, egy Tasmaniában működő, ott őshonos fajokat bemutató állatkertből. Az erszényesek közé tartozó, tréfásan „földi koalának” is becézett állatok régi hiányt pótoltak, hiszen ezt megelőzően utoljára 1973-ban láthatott vombatokat a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége. A 2008-as születésű állatokat eleve úgy választották ki, hogy minél nagyobb eséllyel sikerüljön budapesti szaporításuk. Az állatkerti szakemberek tapasztalatai szerint ugyanis a vombatok azért szaporodnak olyan ritkán az Ausztrálián kívüli állatkertekben, mert nagyon kevés van belőlük, és ha esetleg a tenyészállatok „nem tetszenek egymásnak”, nemigen van mód az állatok cserélgetésére, hogy a megfelelő párokat hozzák össze. Molly és Wally azonban már érkezésekor kipróbált párosnak számított, hiszen még Tasmániában egyszer már volt közös utódjuk.

FIGYELEM!
Ezúton is újra kérünk téged, hogy az állatok fotózása során ne használj vakut! Az állatok nagyon félnek tőle, mert a villámlást idézi fel bennük. Ha megriadnak, akár meg is sérülhetnek. Ezt ugye te sem szeretnéd? Ráadásul, az üvegen keresztül rosszabb képet készíthetsz vakuval, mint nélküle. Köszönjük, hogy vigyázol állataink épségére!



 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink