Vilmos újra az Állatkertben

2021-05-04

Tudjátok kinek hiányzott annyira az Állatkert a zárva tartás alatt, hogy még ki is írta a Főbejáratra? Ennek a fiúnak, Cser Vilmosnak, aki most már büszke állatkerti nevelőszülő is!

 

A beszédes üzenetet egy január végi estén ragasztotta ki Vilmos nővérével együtt a főkapura.

A beszédes üzenetet egy január végi estén ragasztotta ki Vilmos nővérével együtt a főkapura, amire másnap az Állatkert dolgozói válaszoltak egy kis videóval, néhány nappal később pedig Arun egy tappancs lenyomatával „üzent vissza” az állatkert lakóinak nevében.

A kedves történet elindítója mindeddig inkognitóban volt, de amint újra nyitott az Állatkert, már igyekezett is felkeresni. Teljesen véletlenül, a bérlete azonosításakor bökte ki, hogy mi is volt a szerepe a nagy sajtónyilvánosságot kiváltó üzenetben.  Hálából a remek ötletért Alapítványunk tiszteletbeli állatkerti nevelőszülővé fogadta, felajánlva, hogy bármelyik állatunkat választhatja. A szerencsés kiválasztott AnnaHanna lett, - Vilmos sok kedvencének egyike. Mert Vilmosnak valójában több kedvence is van, - nem véletlenül, hiszen régi bérletesként szinte minden szabad idejét az állatkertben tölti, sőt a jövőjét is itt képzeli el. A napokban vették fel a mezőgazdasági technikumban, állatgondozó szakra, azért éppen ide jelentkezett, hogy az iskola elvégzése után állatkerti állatgondozó lehessen.

Vilmosban tehát várhatóan leendő kollégánkat üdvözölhetjük, talán éppen azt az állatot, AnnaHannát  fogja gondozni, akit most örökbe fogadott. Így nem csak Vilmosnak gratulálunk a remek kezdeményezéséhez, hanem AnnaHannának is, hogy ilyen kreatív tiszteletbeli nevelőapukája lett.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink