Versenyfutás az 1%-ért

2016-04-16

A törött lábú cinegék, áramütötte vércsék, elgázolt sünik nem tudnak versenyt futni, mégis nyertek a tavaly: összegyűlt a mobil röntgengép ára a 2015-ös személyi jövedelemadók 1%-ból, amit Alapítványunknak, illetve az Állatkertnek ajánlottak fel támogatóink. Idén a "cukiknak" gyűjtünk.

 

A tavalyi évben 5 253 000 forint érkezett Alapítványunkhoz az 1%-okból, amit saját forrásból  megtoldva, összesen 8 millió forintot utaltunk át az állatkertnek a digitális röntgengépre, kiegészítendő az állatkerti ráfordításokat. A nagy értékű berendezés megvételére folyik a közbeszerzési eljárás, s az állatkerti orvosok – istápoltjaik nevében – nagyon bíznak benne, hogy hamarosan használatba is vehetik a korszerű, minden igényt kielégítő digitális röntgen berendezést.

Május 20-ig tart az idei verseny az szja 1% - ért: most  a „cukiknak”, valamennyiünk kedvenceinek gyűjtünk, hogy támogathassuk őket.  Például azzal, hogy aktivitásra ösztönző foglalkoztató játékokat  szerzünk be számukra. 

Az állatkerti állatok tartása ugyanis jóval többet jelent, minthogy legyen tiszta kifutó, minőségi élelmiszer, hozzáértő gondozó, biztonságos kerítés. Az állatok jólétéhez, a természetközeli környezet biztosításához a tevékeny, aktív életmód is hozzá tartozik, még a kifutók területén is!  És persze az Állatkert látogatóinak is több élményt kínál, ha tevékeny, játszadozó, folyton fürkésző, aktív állatokban gyönyörködhetnek.

Az állati „játékok”, foglalkoztatók, aktivitásra ösztönző etetőlabdák, az elefántok, orrszarvúk dörgölőzését kibíró vakaró-álványok, medve-kerekek persze különleges anyaguk, biztonságos kiképzésük révén nagyon drágák. (Tudja ezt minden kutya vagy macskatulajdonos a jóval egyszerűbb modellek árának ismeretében.)

Ezért is kérünk segítséget támogatóinktól: személyi jövedelemadójuk 1%-át ajánlják fel a „cukiknak”! Azoknak az állatkerti állatoknak, akik évente milliónyi látogatónak okoznak örömet.

Letölthető rendelkező nyilatkozat.

A kedvezményezett adószám: 18008481-2-42

Köszönjük támogatását!