Újra itthon!

2018-06-05

Itthon, azaz újra az Állatkertben, azon belül is a Holnemvolt Várban! Visszatértek az építkezés ideje alatt nem látható állatok, a tevék, alpakák, lovak.

 

Sokan hiányolták, hogy kedvenceiket nem láthatták az Állatkertben a HNVP bezárása után, mert az építkezési területté vált helyről el kellett távozniuk, az Állatkert régi területén pedig nem jutott számukra elegendő hely. A Holnemvolt Vár megnyílásával ismét láthatók a tevék, alpakák, lovak és más háziállatok. Sőt, többségüket újra örökbe is lehet fogadni!

A tevékhez fűződik egyébként az egyik legfurfangosabb örökbefogadási történet: egy Magyarországon élő arab leányzó kezét kérte meg egy magyar fiú úgy, hogy leendő apósa számára – mintegy jegyajándékként - örökbe fogadott egy tevét. Az örömszülők értették a tréfát és örömmel adták lányukat a figyelmes vőlegényhez.  

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink