Új házikók a manulkölyköknek

2022-06-22

Szép, új házikókkal lepte meg a kis manulokat Alapítványunk, amelyeknek nem csak a kölykök, hanem a gondozók – és remélhetőleg – a látogatók is örülhetnek.

 

A hat örökmozgó kölyök egész nap játszótérként használja a kifutót, és bizony a régebbi manulkuckók már nemigen tudtak ellenállni az állandóan matató, mindenben karomélesítő segédeszközt felfedezni vélő mancsocskáknak. Így Alapítványunk új házikókat készíttetett számukra, a Woodivity asztalosműhely állatbarát munkatársainak közreműködésével, - akiknek ezúton is köszönjük a gyors, igényes munkát. Az örökbe fogadóknak, adományozóinknak pedig hálásak vagyunk a támogatásukért, hiszen nekik köszönhetően tudjuk íly módon is segíteni az Állatkertet.

A takaros kuckókkal a gondozók is meg vannak elégedve, hiszen könnyen beépíthetőre tervezték és jól takaríthatóvá, kezelhetővé készítették.

És tetszenek a kis manuloknak is! A kíváncsi kölykök nagyon hamar kívülről-belülről birtokba vették új házikóikat, a beépítés után néhány perccel már bele is merészkedtek és fesztelenül folytatták a játszadozást.

 

Platina fokozatú támogatóink

 

 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink