Ugye, utalod az 1%-ot?

2021-04-29

Reménykedve várjuk minden évben, hogy hányan szavaztak az Állatkerti Alapítványnak további bizalmat azzal, hogy nekünk ajánlják fel a személyi jövedelemadójuk 1%-át. A civil szervezetek elismerésének ugyanis ez az egyik fő biztosítéka.

 

Közhasznú alapítványunk fő vállalása az állatkerti állatok támogatása, a Fővárosi Állat- és Növénykert működésének támogatása. Az idei esztendő (úgy, mint a tavalyi) különösen nehéz: a COVID járvány miatti lezárások az év jó részében megakadályozzák az állatkerttel való közvetlen kapcsolattartást. Látogatók nélkül pedig szűkülnek a források, egyre nagyobb szükség van a támogatásra.

Alapítványunk biztosan jó dolgokra fordítja pénzedet, ha minket választasz: már idén is több mint ötmillió forintnyi értékkel támogattuk az Állatkertet. A takarmánykiegészítők valamint az állatorvosi munkát segítő eszközök beszerzése mellett kiemelkedő beruházásunk például a most született kis elefánt „babakelengyéjében” fontos elefántmérleg beszerzése. Ez a majd kétmillió forintos tétel – amelyet a külső elefántkifutóba épített 6 tonnás méréshatárú különleges hídmérleg – régi kívánsága az állatorvosoknak és elefántgondozóknak, segítségével nyomon követhető az állatok testtömeg változása, ami fontos jelzője egészségi állapotuknak. De használata a látogatói élményt is fokozza: óriási kijelzőjén ugyanis bárki megnézheti, mennyit is nyom éppen a mérlegplatón álló állat.

A tavalyi év kiemelkedő programja volt például a „Játékot az állatoknak” akciónk, amellyel az állatkerti állatok környezetét gazdagítottuk, segítve aktív, eseménydús életvitelüket, - amit a látogatók is örömmel figyelhetnek. Emellett több százezer forinttal segítettük az állatorvosok munkáját is speciális gyógytápok, takarmányok és orvosi berendezések beszerzésével. Közel négymillió forinttal pedig az Állatkert természetvédelmi és fajmegőrzési programjában vettünk részt, például a Budapesten született tarvarjak fiatal példányainak természetes élőhelyükre, Andalúziába, vagy az ivaréretté vált zsiráfbikánk elszállítására.

Mindezt persze csak támogatóink segítségével biztosíthattuk az Állatkertnek, ezért kérjük most is az szja 1%-okat. Közhasznú civil szervezetünk az Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének tagja. Etikus adománygyűjtő szervezetként átláthatóan gazdálkodunk, minden fillérrel el tudunk számolni.

Kérjük, szavazz bizalmat az Állatkerti Alapítványnak  és küldd nekünk személyi jövedelemadótok 1%-át.  Töltsd ki a rendelkező szelvényt, a benyújtás módjáról részletes felvilágosítást ad a NAV honlapja (https://nav.gov.hu/nav/szja1_1/tajekoztatok/Hogyan_rendelkezhet_a20200106.html?query=nyilatkozat.

Az adományozónak ez csupán egy perces elfoglaltság, számunkra óriási – és bizony az elektronikus adóbevallás bevezetése miatt – egyre nehezebben elérhető segítség. Nagyobb szükség van a segítségedre, mint bármikor.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink