TOP 10 július: holtversenyek hava

2018-08-06

Arun mellé Haiku, a kispanda fiú is élre tört a legnépszerűbb állatok júliusi listáján. A leggyakrabban örökbe fogadott állatok „csapatversenyét” most is az elefántok nyerték, de a kispandák – bár csak ketten vannak – így is ezüstérmesek lettek a csapatversenyben.

 

 Ilyen még nem volt: a dobogó minden fokán holtverseny alakult ki a leggyakrabban örökbefogadott állatok júliusi listáján. Arun, a kis elefánt megszületése óta egyeduralkodó volt, júliusban viszont Haiku is felkapaszkodott mellé a képzeletbeli dobogó legfelső sokára. A második helyet megosztva  szerezte meg a mindig közkedvelt hímoroszlán,Basil és a fenséges nőstény tigris, Níva, de ugyanannyian fogadták örökbe Biat, a Holnemvolt Várban látható alpakát is. A harmadik helyen négyes holtverseny alakult ki: a korábbi közönségkedvenc,  Auróra (kispanda) mellett a Iringo, a gorillababa, Belij, a jegesmedve és Pulcsi pingvin kapott helyet.  Az élmezőnyhöz tartozott még két elefánt: az öt éves Asha és a két kölyök mamája, Angele, Sheshe zsiráf, Muki, a vörös róka és nég egy állat a Holnemvolt Vár gyűjteményéből: Iliász, a tevecsődör.

Az elefántok és a kispandák után – ha az állatfajok szerinti örökbefogadásokat nézzük, akkor a zsiráfok és az oroszlánok voltak még nagyon népszerűek, -  (igaz, az előbbieknél  összesen hat, míg az utóbbiaknál  három állat közül választhatnak a tiszteletbeli nevelőszülők).

Bár a TOP 10-es lista éllovasaival nem vetélkedhet, de lett örökbe fogadója Flódninak, az újszülött sörényes hangyásznak és Gubancnak, a csupasz turkálónak is.