Tigriskölykök születtek!

2011-06-28

Május 10-én három szibériai kistigris született az Állatkertben. A kölyköket a jövő hét keddtől láthatja a közönség.

 

Nagy a boldogság a szibériai tigriseknél: 19 év után végre születtek kölykök. A kicsik jövő hétfőn kapják meg a védőoltásokat, keddtől pedig várhatóan a nagyközönség is láthatja őket.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket Niva, a tavaly októberben Budapestre érkezett hatéves tigrislány. A Rheneni Állatkertben született nőstényt ugyanis azzal a céllal szerezte be a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy a már 2004 óta a fővárosban élő, most nyolcéves hímmel, Norbival szaporodóképes párt alkossanak.

A két állat összeszoktatása sikeres volt, s a gondozók januárban már több párzást is megfigyelhettek. A frigy eredményeképpen május 10-én Niva három kölyköt hozott a világra.

A most másfél hónapos kölyköket az állatgondozókon kívül eddig senki sem látta, az állatkerti munkatársak ugyanis nem akarják zavarni az anyát és a kölyköket. Éppen ezért fotókat sem készítettek róla eddig. Erre legkorábban a jövő hét elején lesz lehetőség, akkor ugyanis néhány percre elválasztják a kicsiket az anyjuktól, hogy az ilyenkor szükséges műveleteket, az állatok nemének megállapítását, a védőoltások beadását illetve az azonosító chip beültetését elvégezzék. A kifutóba várhatóan jövő kedden engedik ki az anyát a kölykökkel együtt, így a közönség akkortól láthatja majd a jövevényeket.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben utoljára éppen 19 éve, 1992. május 5-én születtek kis tigrisek. Az akkori tenyészállatok, Jeroska és Nahar frigyéből szintén három kölyök született.

Az azóta eltelt csaknem két évtizedben rendszerint nem voltak megfelelőek a tenyészállatok, ezért nem születtek utódok a kert tigriseinél.

Megosztom



 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink