Tevecsikó született

2014-04-19

Újabb és újabb állatok veszik birtokba új kifutójukat az április végén megnyíló Holnemvolt Parkban. A kétpúpú tevék április elsején költöztek át, s azóta az Írisz nevű nőstény már világra is hozott egy csikót. Az Iliásznak elnevezett jövevény az első olyan kisállat, aki már a Holnemvolt Parkban született.

 

Megszületett az első kisállat a hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban. A másfél hete átköltöztetett tevecsapat egyik állata, a nyolcéves Írisz ugyanis szerdán világra hozta első csikóját. Az anyaállat tapasztalatlansága némi nehézséget jelentett, ugyanis Írisz először nem igazán tudta mire vélni az emlőket kereső csikó közeledését, és minduntalan kitért előle, sőt, kicsit még odébb is lökdöste. Ezért a gondozóknak egyesült erővel le kellett fogniuk az anyát, hogy a kicsi zavartalanul hozzájuthasson az anyatejhez. A művelet során nemcsak a csikó kapott rá a dolog ízére, hanem Írisz is rájött arra, hogy pontosan miről is van szó. Ezért azóta már gond nélkül odaengedi a csikóját az emlőkhöz.

A jövevény hím, és az Iliász nevet kapta a gondozóktól. A kis Iliász anyai ágon régi budapesti tevedinasztia sarja, hiszen nemcsak az anyja, Írisz született Budapesten, hanem már a nagyapja, Juszuf, sőt a dédnagymamája, Johanna is. Nem kevésbé nevezetes az üknagymama sem, hiszen annak idején szerepelt az Egri csillagok című regényből készült, 1968-ban bemutatott színes magyar mozifilmben. Ami az apai ágat illeti, a kis Iliász édesapja Kalifa, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark tevecsődörje, akinek országszerte vannak leszármazottai a tevéket tartó állatkertekben.

A pénzügyi okok miatt bezárt egykori Vidámpark területét Állatkertünk örökölte meg, és részben állatokkal benépesítve, részben a műemléki játékokat is üzemeltetve, részben pedig új programlehetőségeket teremtve, április végén tervezzük megnyitni Holnemvolt Park néven. Ez azt is jelenti, hogy Iliászt és a többi tevét a közönség most még nem láthatja: megtekintésükre a Holnemvolt Park megnyitása után lesz majd lehetőség.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink