Tapsifülest jelképesen!

2023-04-04

Idén is az a mottónk: az állat nem játékszer, ne vegyél nyuszit húsvétra, hiszen a kis tapsifülesek nagy felelősséggel járnak! Ajándékképpen fogadd inkább örökbe jelképesen Kázmért, Kendét, Kalánt, Mogyorót vagy Bélát, és ezzel a nemes gesztussal az Állatkertet és lakóit is támogatod!

 

Tavalyelőtt a nagy nyúlnév választó felhívásunkra három nyuszi nevére vártuk Facebook oldalunkon az ötleteket. A három legnépszerűbb név nyert, Kalán, Mogyoró és Béla tetszett követőinknek a legjobban, ezért az így elnevezettek üregi nyúlak azóta is megtalálhatók az örökbefogadható állataink listájában!

Célunk - idén húsvétkor is - felhívni a figyelmet, hogy egy otthonra megvásárolt élő nyuszi nem játékszer, hosszú évekre való elköteleződést jelent a felelős gazdáktól, és a tapasztalatok sajnos arra vallanak, hogy a húsvétra vásárolt tapsifülesek döntő többsége - a nem megfelelő tartási körülmények miatt - elpusztul. De a felelős embereknek is lehet igazi, élő nyuszija, ha örökbe fogadja Állatkertünk valamelyik - az üregi nyulak fajához tartozó - példányát. Kalán és pajtásai várják az örökbefogadók jelentkezését, de természetesen lehet egy elefántod, tigrised, zsiráfod is, és még több száz állatkerti lakó közül is választhatsz!

Ne vegyél élő nyulat, fogadj helyette örökbe egy állatkerti állatot, mindenki jobban jár. A nyuszik megmenekülnek, az élmények megsokszorozódnak, hiszen örökbe fogadott állatod a legjobb helyen van az állatkertben, s Te a Nevelőszülők Találkozóin pedig tájékoztatást is kapsz a gondozóktól az állatod hogylétéről.

Az örökbefogadás lehet ajándék is, vagy saját részre szóló, de mindenképp egy nemes gesztus, hiszen támogatás az állatkerti lakók jólétének megőrzéséért.

Képeslapküldő szolgáltatásunk pedig most is üzemel, ha szeretteidet egy cuki húsvéti képeslappal szeretnéd meglepni!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink