Sikeres volt az őszi nevelőszülői értekezlet is

2020-10-11

Épp egy hét telt el és mindmáig kapjuk a köszöneteket a virtuális nevelőszülői értekezlet kapcsán. Pedig mi tartozunk köszönettel minden örökbe fogadónak, hogy kitartanak az Állatkert mellett ezekben a nehéz időkben is.

 

Hiába reméltük egész nyáron, hogy az októberi Állatkerti Nevelőszülők Napját már személyes részvétellel rendezhetjük meg és személyesen is találkozhatunk az örökbefogadók csapatával, a járvány ismételt fellángolása óvatosságra késztette Alapítványunkat. Tudván, hogy milyen sok ember szokott összeverődni ezen a nevezetes napon, a látogatók, a állatgondozók és az állatok védelme ismét a virtuális szülői értekezlet megrendezése mellett szólt. Így a facebook oldalunkon bonyolítottuk le az eseményt, egész napos programot biztosítva az érdeklődőknek, ha csak virtuálisan is.

Minden eddiginél többen követték nyomon a meghirdetett eseményeket: a tiszteletbeli nevelőszülők és a gondozók közötti találkozást pótlandó, erre az alkalomra készült kisfilmeket, a virtuális állomás játékot és a tombolát. Több mint ötszáz tombolaszelvény kelt el az Egy falatka állatkert” támogatói oldalunkra érkezett adományok alapján, s az is kiderült, hogy ebben a formában azok is részt vehettek a sorsoláson, akik (például vidéki örökbe fogadók) személyesen nem is tudtak volna jelen lenni az eseményen.

Nagy sikert aratott a szeptember végén meghirdetett „Kérdezd a gondozót” rovatunk is, - bár be kell vallanunk, hogy a sok-sok megkeresés miatt a válaszadásban van még némi lemaradásunk. Hamarosan pótolni fogjuk, mint ígértük: kérdés nem marad megválaszolatlanul.

Bármennyire jó is lehetett résztvenni a játékokban, akár többször is megnézni/meghallgatni a kedvencekről szóló kisfilmeket, tudjuk: azért nem pótolja a személyes állatkerti élményeket. Nagyon-nagyon bízunk benne, hogy jövő tavasszal már a hagyományos formában tudjuk megrendezni az Állatkerti Nevelőszülők Napját.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink