Seraf lett a kiszsiráf neve

2012-03-10

Rengeteg nevet javasoltak, és a kiválasztott öt névre csaknem ezren szavaztak az Állatkert barátai, hogy a február 19-én született kiszsiráf megfelelő nevet kaphasson. A legtöbb szavazatot a Seraf név kapta.

 

Rengetegen követték nyomon a február 19-én született zsiráfborjúval kapcsolatos kezdeményezésünket. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy a nagyközönség segítségével választunk megfelelő nevet a jövevénynek. Több száz javaslat érkezett, részint a facebookon, részint e-mailben. A javasolt nevekből – amelyek között akadt komoly és ötletes, illetve inkább csak tréfának szánt név is – végül ötöt választottunk ki, amelyekre múlt péntek óta lehetett szavazni a facebookon. A szavazás lezárásáig csaknem ezer voks érkezett, a legtöbb szavazatot pedig a Seraf név kapta. Az eredmény kifejezetten meggyőző, hiszen a szavazatok csaknem fele erre a névre érkezett.

A szavazás eredményeként tehát a zsiráfborjú a Seraf nevet kapta. A héber és arab nyelvi környezetben is felbukkanó név jelentése „nemes”, „kedves”, „égi”, illetve „tündöklő”. E jelentések arra vezethetők vissza, hogy az ábrahámita vallásokban a szeráfok olyan hatszárnyú angyalok, melyek az isteni szeretetet képviselik.

A szavazás eredményének bejelentésével egy időben fogadta örökbe a zsiráfbébit Fogarasy Mariann. Az ismert modellről köztudott, hogy nagy állatbarát, ráadásul magassága miatt időnként „zsiráfnak” is becézik. A lapos sarkú cipőben is 183 cm magas hölgyet egyébként a kiszsiráf máris lehagyta: két hete még 170 cm volt a magassága, ám időközben mintegy 20 centiméternyit gyarapodott. A jelképes örökbefogadásról szóló oklevelet Putz Csaba, az Állatkerti Alapítvány elnöke adta át Mariannak.

Megosztom




 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink