Példakép az Alapítványnak: Gerald Durrel

2020-01-31

Bárcsak századannyit tehetnénk mi is az élővilágért, mint ő, a Durrell Vadvédelmi Alapítvány életre hívója.

 

1995. január 30-án, 25 éve, hunyt el a XX. század egyik ikonikus állatvédője, Gerald Durell.

Könyvein kívül élete egyik fő műve az 1959-ben megnyitott Jersey Állatkert volt, amit egészen a haláláig vezetett. Amikor megemlékezünk róla, ki kell emelni azt a forradalmian új szemléletet, amelyet mind az állatok befogásában, mind pedig az állatok állatkerti tartásában képviselt, és amivel jelentősen megelőzte a korát. Ennek egyik legfontosabb példája, hogy Alapítványával nem csak a veszélyeztetett fajok megóvását segítette, hanem igyekezett az állatokkal egy területen élő lakosság szemléletét is átformálni, azaz komplexen, az ott élő emberekkel együtt kezelte, védte az élőhelyet.

Az idősebb korosztály talán nem csak a könyveiből, hanem a televízióban futott sorozatból is emlékezhet rá. (Az amatőr természetbúvár – 1983)

Talán leghíresebb könyve a Családom és egyéb állatfajták (1956) magyarul 1966-tól olvasható, az állatokat szerető, megismerni, megvédeni vágyó embereknek mind a mai napig „kötelező olvasmány”. A könyvet 2005-ben meg is filmesítették.

Durell máig idézett, nagy bölcsessége, hogy néha jobb az állatok között élni, mint az emberek között. Aligha van olyan természetszerető, természetvédő, akinek ez még ne jutott volna eszébe…