Párosan szép: Akciónk Valentin napra!

2015-02-03

Párosan szép az élet, - látogatóink mellett állataink is tudják. Sőt, az állatkerti séta is kettesben a legjobb, legalább is így, Valentin nap környékén.

 

Ezért is hirdetünk akciót: akik február 9-15 között fogadják örökbe valamelyik állatkerti állatot, azok a díszes oklevél mellé két meghívót is kapnak az idei nevelőszülői értekezletekre, tehát május 17-én és október 4-én is párjukkal együtt, térítésmentesen jöhetnek be meglátogatni kedvencüket.

Az állatkerti állatok örökbefogadásával jár ugyanis a tiszteletbeli állatkerti nevelőszülő cím. Persze, ők sem vihetik haza „fogadott gyermeküket”, egy zsiráfnak, zebrának, krokodilnak vagy oroszlánnak természetesen jobb dolga van itt, az Állatkertben. Az örökbefogadók, így Alapítványunk támogatói számára azonban évente kétszer egész napos rendezvényt szervezünk, ahol közvetlenül találkozhatnak állatjuk gondozójával és sok más érdekes programon is részt vehetnek.

Most, a Valentin nap alkalmából egy örökbefogadás mellé két meghívót is adunk, mert: párosan szép…

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink