Cumana

Óriásvidra

 

  • Faj: Óriásvidra
  • Ivar: Nőstény
  • Születési dátum: 2012.10.13

A Lipcséből érkezett testvérpár egyik tagja Cumana, az óriásvidra lány. Ő is a közönség-kedvencek sorába tartozik, mint az óriásvidrák általában. Fürge, játékos jószágok, érdekes vakogó-nyikorgó-füttyögő hangokat hallatnak, mintha beszélgetnének egymás között a csapat tagjai. Gömgölyű fejük, jellemzően nagy szemük, hosszú-sörtés bajszuk is jelzi huncut természetüket, de bármennyire kecses mozgásúak és bájosak, tudni kell róluk: vérszomjas ragadozók.

Az óriásvidrák termete méltó nevükhöz. Ezek a Dél-Amerikában őshonos állatok ugyanis akár 30 kilogrammosra is megnőhetnek, teljes testhosszuk az orruk hegyétől a farkuk végéig a két métert is meghaladhatja. (A Magyarországon élő vidráknál sokszorta nagyobbak.)

Méretükhöz igazodik az étvágyuk is. Itt, a Fővárosi Állat- és Növénykertben naponta bő három kilónyi édesvízi halat fogyasztanak, háromszori részletben.

Méretén kívül a faj további különlegessége, hogy az óriásvidrák farka nem hengeres, hanem – áramlástani okok miatt – a végén lapított. Erre utal a faj tudományos nevének első tagja, a latinosított ógörög Pteronura elnevezés, amely „szárnyasfarkút” jelent.

Eredeti élőhelyükön – az Amazonas vízgyűjtőjén lévő lassú folyású, gyenge sodrású folyókban, és a mocsaras, lápos területek nyílt vízfelületein portyázó óriásvidrákat prémjük miatt korábban széles körben vadászták is. Ma már természetvédelmi oltalom alatt állnak, de a korábbi vadászat miatt lecsökkent állományuk, valamint a természetes élőhelyek zsugorodása miatt napjainkban is veszélyeztetett fajnak számítanak.

Állatkertekben csak ritkán láthatók a vidra-óriások: jelenleg az egész világon 25 olyan állatkert működik, ahol ezzel az állatfajjal foglalkoznak. Európában összesen 14 állatkertben van óriásvidra, a budapestit is beleszámolva. 

Örökbefogadom!

 

 

Óriásvidra
Pteronura brasiliensis
Riesenotter
Giant otter

 

Elsősorban az Amazonas vízrendszere mentén, általában 5-8 fős családi csapatokban élő, hatalmas termetű menyétféle ragadozó. A családban kizárólag a domináns (alfa helyzetű) pár szaporodik, a kölyköket a család többi tagja közösen neveli. Az ember a vadászat és az élőhelyek megszüntetése révén drasztikusan lecsökkentette a vadon élő állományt, melyet jelenleg 1000-1500 egyedre becsülnek.

Az óriásvidra farka az európai vidráétól fajtól eltérően nem hengeres, hanem hát-hasi irányban erősen lapított.

Az összes vidrafaj közül az óriásvidra használja a legtöbb szociális hangot, a csapat tagjai szinte folyamatosan kommunikálnak egymással.

 

Testméretek

testhossz: 140-180 cm
Tömeg: 22-36 kg
Táplálkozás: ragadozó
Társas viszonyok: csapatban él
Vemhességi idő: 65-72 nap
Utódok száma: 1-5
Élettartam: 20 év
Veszélyeztetettség: veszélyeztetett

 

Elterjedés: Dél-Amerika

 

Nevelőszülők listája

  • Balogh Petra
  • Bánszki Katalin
  • Benes László
  • Csákó Zoltán és Ale Viktória
  • Csető Zoltán
  • Doboveczki Ágnes
  • Dunderovic Marija
  • Erdei Dorottya
  • Erdődi Balázs
  • Hegyes Mátyás
  • Kántor Bence
  • Kiss Katalin
  • Köles Vilmos
  • Magyar-Ladányi Katalin
  • Mártonfalvi Pál
  • Máté Zsolt
  • Mecseki Attila UVSE
  • Nagy Evelin
  • Ónodi Zsolt
  • Orosz Tamás
  • Pehrsson Christofer
  • Pethő Kinga Enikő
  • Prepok Hanga
  • Szabóné Vidra Georgina
  • Szilágyi Balázs
  • Szirmai Zsombor
  • Szűcs Márta
  • Tószegi Tamás
  • Udvardi Melinda
 

Töltsd fel képed!

Oklevél azonosítószáma:
Név:
Fénykép kiválasztása: