Nyuszi-simogatás, - itt a helye az Állatkertben!

2016-03-24

Bármilyen aranyos, bármennyire megszokott a húsvéti jelkép-körben a nyuszi, élő nyulat ne vegyél ajándékba! Simogasd az Állatkertben! Vagy fogadd örökbe Kázmért és Kendét, Állatkertünk üregi nyulait!

 

 

Nagy a csábítás a piacokon és az aluljárókban: aranyos szőrgombócok, mulatságosan szimatoló orrocskák, billegő tapsifülek kandikálnak ki a kosarakból, és nehéz ellenállni a kérincsélő gyerkőcöknek. 

Pedig bármennyire fogadkoznak  a gyerekek - hogy jó gazdák lesznek, etetgetik, tisztántartják, dédelgetik majd a nyuszkókat - nem is mindig rajtuk múlik, hogy nem tudják beváltani ígéreteiket. Lakáson belül nehezen teremthetők meg azok a körülmények, amelyek között jól érzik magukat és a simogatásnak sem örülnek feltétlenül. Bizony, hamar meg is nőnek. Gondolnak-e arra a pillanatnyi örömtől repeső nyuszi-gazdák, hogy mi lesz a cuki-muki korból kinövő, elülső végén mindent megrágcsáló, hátsó végén bogyókat eregető jószágok későbbi sorsa?

Élő nyulat ne ajándékozzunk, - hirdeti minden felelős állattartó! Jó lenne megtanítani gyermekeinket is arra, hogy a húsvéti nyuszi-rajongás ideje hamar elszáll! S helyébe a gond marad, mit is kezdjenek vele… Szomorú tapasztalat, hogy néhány héttel húsvét után mennyi kidobott nyuszkó remeg a parkokban, s hány elpusztult jószág tetemével lehet találkozni.

Jó tudni: az Állatkert idén sem fogadja be a megunt húsvéti nyuszikat. Akik viszont nem tudják élő nyuszi nélkül elképzelni a Húsvétot, az ünnepek alatt jöjjenek nyuszit simogatni az Állatkertbe! Itt hozzáértő gazdák, gondos kezek óvják a nyuszikat és a gyerekeket egyaránt. Persze, hazavinni nem lehet őket.  „Csak” a kedves emléket. Amit meg is lehet fejelni egy-egy kedves plüss nyuszival: ők valóban a lakásba valók, még kicsiny gazdájuk az ágyukat is megoszthatják velük. A nagyobbak pedig örökbe fogadhatják Kázmért és Kendét, az üregi nyulak jeles képviselőit itt, az Állatkertben. A felelős állattartást tanúsító nevelőszülőknek járó díszes oklevél, kedves fénykép pedig legalább olyan méltó és sokkal maradandóbb ünnepi ajándék, mint az igencsak sérülékeny élő ugrabugra…

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink