Nevelőszülőre várva

2025-01-02

Nemrég felfedtük nektek, hogy mely állatok lettek 2024-ben a legnépszerűbbek az örökbefogadók körében. Ám akadnak olyanok is, akiket senki nem választott, s ők is tiszteletbeli nevelőszülőket keresnek.

 

Előfordul, hogy szembesülünk azzal, hogy valakik olyan állatokat szeretnének örökbe fogadni, akik "árvák". Szerencsére ez nem jelenti azt, hogy nincs apukája vagy anyukája egy-egy szóban forgó állatnak, habár ez is előfordulhat, de örömünkre nem történt ilyen az elmúlt az évben. Az árvácska szó ebben az esetben azt az állatkerti lakót jelöli, akinek jelenleg nincs egy tiszteletbeli nevelőszülője sem, így most azon leendő támogatóinkhoz szeretnénk szólni, akiket e kevésbé népszerű, de mégis cuki állatok érdekelnek.

Minthogy a jelképes örökbefogadás egy évre szól, közel 400 örökbefogadható állatunk közül akadnak olyanok, akiknek csak az elmúlt egy-két évben nem voltak nevelőszülei, de persze olyanok is, akiket még soha nem fogadtak örökbe. Szerencsére ez utóbbi ritka, s leginkább az új, nemrég érkezett, vagy nemrég született állatokra jellemző. Így a cukibbakra hamar, a kevésbé közkedvelt állatfajokra, mint például egyes madarakra, hüllőkre inkább sokára figyelnek fel a támogatóink.

Nemrégiben került örökbefogadási adatbázisunkba például Hippi, a jávai langúr, akinek még soha nem volt örökbefogadója. Az Ázsiában őshonos veszélyeztetett cerkóffélék budapesti képviselői közül Hippi jól megkülönböztethető: színe fekete ugyan, de Kalóznak, a másik fekete jávai langúrnak az egyik szeme különleges formájú.

Taro, a csodaszép Mhorr-gazella is örökbefogadókra vár. Ez a patás olyan ritka, hogy a természetben sajnos már csak azt a kis populációt találjuk meg, amelynek egyedeit állatkerti szakemberek és tenyészprogramok segítségével telepítettek vissza Afrika északi részére, miután az 1970-es években eltűnt a faj a vadonból.

Az elmúlt egy évben nem volt tiszteletbeli nevelőszülője például Joynak, a pápaszemes pingvinnek sem. Sanyi, a híres pingvin mamája pedig nagyon bájos, számos másik pingvin anyukájaként is ismerhetjük. Hosszú ideje egy párt alkot Pofátlan nevű pingvinünkkel.

Rudi egyike a Földön élő, súlyosan veszélyeztetett vörösfülű aráknak. Ebből a fajból már csak pár száz egyed maradt a világon. Rudi csodaszép színeivel szintén szeretne egy nevelőszülőt elkápráztatni magának, mert jelenleg egy örökbefogadója sincs.

Borbálát, tisztes nevén Bárány Borbálát az anyukája csak két hetes koráig nevelte, ezután az állatápolók vették át a gondozását 2022-ben. Azóta már szinte egy családot alkot a szintén gondozók által nevelt kameruni törpekecskékkel, új tiszteletbeli örökbefogadója azonban nem akadt az elmúlt egy évben.

Frantisek - avagy Franciszek – is nagyon várja, hogy újra legyen nevelőszülője! Az indiai sülök egyik budapesti képviselője a lengyelországi Wroclaw Állatkertjében született, majd onnan 2018. októberében érkezett Budapestre. Társaival a keselyű röpdében várják a látogatókat, s meg kell mondanunk, hogy az ő szülői értekezletük is nagyon érdekes szokott lenni!

Jelenleg nincs örökbefogadója Amirának, a szépséges nyalának, Pejnek, a dámszarvasnak, és Angelonak, a fekete-fehér varinak sem. A flamingók kedvelői Mikit, a rózsás flamingót is választhatják, ha árvácska állatnak lennének a nevelőszülői. MuntyÁgi és JingJing aprócska Ázsiában honos muntyákszarvasok, valamint Troy és Manci, a dél-amerikai nagy marák is várják, hogy őket is újra örökbefogadja valaki. Zarándok, az állatkertben szabadon repkedő szürke gémek egyike, valamint Tequila, a görög teknősök egyik képviselője és Vajda, a tarvarjú is nevelőszülő nélkül maradt az újévre.

Számos állatkerti lakónak több örökbefogadója is van, de támogatóink olyan állatok közül is választhatnak, akinek van ugyan örökbefogadója, de nem sok, jórészt csak egy-egy, tehát szintén nem sokan választják őket.

A teljesség igénye nélkül ilyen például Eumeé, a pápaszemes pingvin, Hamlet, az izmos és hatalmas szürke óriás kenguru, s háreméből Shell és Roxy is.

Ricardo, a matakó és a vicces nevű földimalac, Kukukifuku is egy-egy örökbefogadónak örülhet jelenleg. Akik rendszeresen járnak az állatkertbe biztosan ismerik az „Állatok akcióban” kis sztárjait, például a farksodrót Nyalit, ő is egy nevelőszülővel büszkélkedhet most.

Csak egy-egy örökbefogadója volt idén Cecilkának a Szavanna kifutó csodás patásának, Kalypsonak, a méretes vörös vadbivalynak és Esperancának, a sárga-kék arának, valamint Zsaninak, a csuklyás cerkófnak is. A cuki társas prérikutyákat is kevesen választják, pedig náluk aztán mindig történik valami! Néha még télen is, amikor a legtöbb idejüket föld alatti járatrendszerükben töltik.

Sándor, a fiatal rózsás kanalasgém és Pajti, a zebramungók aranyos képviselője is érdemel még figyelmet, s nem felejthetjük el Rádióst, a konytos zacskómadarat sem a Xantus-házból.

Az állatkerti lakók várják a leendő nevelőszülők jelentkezését!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink