Miki a nyerő a DPD-nél

2018-09-05

Miki, a flamingó volt a legsikeresebb totemállat, az ő csapata nyerte a DPD Hungária Kft csapatépítő tréningjét. A cég éppen ezért őt fogadta örökbe, arany fokozatú támogatóként.

 

Pedig nagyon éles volt a verseny: többek között a gorillák, a szurikáták, az oroszlánok is kűzdöttek, - olyan csapatban élő állatok, akiknek a túléléshez, boldoguláshoz bizony együttes munkára van szükségük. S ha ez a biológiai hasonlat nem is ültethető át „egy az egyben” egy vállalati struktúrára, de a játékos tréninghez mindenesetre jó kiinduló alapot ad.

Így érezték ezt  a DPD Hungária Kft. dolgozói is: a cég közel 100 tagja vett részt a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott különleges csapatépítőn, ahol egyaránt szükség volt tárgyi tudásra, kreativitásra, bátorságra és a csapatért hozott áldozatokra. 

Meg kellett kóstolniuk például a majompogácsát.

Kipróbálni, milyen technikával táplálkoznak a flamingók.

Közelebbi ismerettségbe kerültek az úgynevezett "nemszeretem" állatokkal is.

Sőt, teszteltük a cég csomagküldő szolgáltatását is: minden csapat kapott egy kézbesítendő csomagot, melyet nem is volt olyan egyszerű a megfelelő állomásra eljuttatni a rejtett utalásokkal jelzett címzések miatt. De a csapatok ebből is jelesre vizsgáztak, minden csomag a megfelelő címzettnél landolt.

Az állomásjátékok teljesítésének nem kis tétje volt: a nyertes csapat totemállatát fogadta jelképesen örökbe a cég. Az eredményhirdetést kisállat-bemutató, valamint ínycsiklandó vacsora követte, majd a merészek esti sétára indulhattak az Állatkert szakképzett vezetőivel, és megleshették a sötétben pancsoló jegesmedvéket és az éberen őrködő oroszlánokat.

Nagyon vidám hangulatban telt a szombat délután és örömmel tapasztaltuk, hogy azok a csapattagok is szorosan együttműködtek és támogatták egymást, akiknek ismeretsége a tréning előtt nem terjedt tovább a reggeli közös kávézáson. Reméljük, sokaknak maradandó élmény volt a program, bármikor örömmel látunk egy ilyen lelkes, vidám csapatot az Állatkertben!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink