Megérkezett a sárkány

2008-04-25

Csütörtök délután – Szent György napján – mutatkozott be a nagyközönségnek a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb lakója.
A Chesteri Állatkertből érkezett komodói sárkány fajának első képviselője Magyarországon, mi több, egész Európában is csak tizenkét olyan állatkert akad, amelyik ezt a ritka állatfajt bemutatja.

 

Megérkezett a Fővárosi Állat- és Növénykert régen várt sárkánya.A komodói varánusznak is nevezett hüllő vadon csak Indonézia néhány szigetén, Komodón, Rincán, Gili Motangon, Gili Dasamin, néhány további, kisebb szigeten, valamint a jóval nagyobb Flores-en fordul elő. A szabad természetben is ritkának, sebezhetőnek számító faj a ma élő gyíkok legnagyobb termetű képviselője. A kifejlett állatok hossza a három métert, tömegük a 70 kg-ot is elérheti, sőt, a legnagyobb ismert példány 166 kg-ot nyomott.
A Budapestre érkezett állat ennél jóval kisebb: nagyjából egy méter az orra hegyétől a farka végéig. Ez azonban természetes is, hiszen még másfél éves sincs: 2007. január 15-én kelt ki a tojásból. A Chesteri Állatkert munkatársai az állatot Irwin-nek nevezték el, a 2006 szeptemberében, tragikusan korán elhunyt ausztrál természetfilmes és állatkert-igazgató, Steve Irwin emlékére.

Irwin nemcsak amiatt különleges, hogy egy állatkertben rendkívül ritkán látható hüllőfaj képviselője, hanem amiatt is, hogy szűznemzés útján jött a világra. Ez a biológiai jelenség, amelynek lényege, hogy a nőstények alkalmanként hímek „közreműködése” nélkül is képesek utódoknak életet adni, előfordul ugyan a természetben, ám a magasabb rendű gerinceseknél, így a hüllőknél is, rendkívüli ritkaságnak számít. 2007 elején azonban az egész világsajtót bejárta az a hír, hogy a komodói sárkányok képesek a szűznemzésre, amint ez a londoni és a chesteri állatkertekben világra jött utódokról kétséget kizáróan bebizonyosodott. Irwin egyike azoknak az állatoknak, akik ilyen módon jöttek a világra, így a Budapestre került ifjú sárkány már világra jövetele pillanatában is világhírre tett szert.

A Fővárosi Állat- és Növénykert több éve szervezi a komodói varánusz beszerzését, hiszen egy ilyen állat bemutatásához kiterjedt egyeztetésre van szükség az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által fenntartott komodói sárkány tenyészprogram keretében. A programhoz való csatlakozás első lépéseként a Chesteri Állatkertben kikelt fiatal hím került Budapestre. Ezt az állatot – mivel szűznemzésből származik – a tenyészprogram keretében nem tervezik tovább szaporítani. Hosszabb távon azonban szerepel a tervek között szaporodó állomány beszerzése is. Amíg erre sor kerül, az állatkert munkatársai is megfelelő „sárkányos” tapasztalatra tesznek szert a most érkezett állat gondozása során.

Irwin, a most érkezett komodói varánusz a mai naptól örökbefogadható és megtekinthető a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Férőhelyét a tevék szomszédságában, a Pálmaház sarkánál alakították ki.

Szöveg: Hanga Zoltán

Még több fotó a galériában!

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink