Langurkölyök született

2010-03-18

Újabb kölyök az Állatkertben! Ezúttal a jávai langur nevet viselő ritka majomfajnál volt szaporulat a városligeti intézményben. A kicsi aranysárga színű, és már a nagyközönség is láthatja.

 

Kölyök született a cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó jávai languroknál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az aranyszőrű kölyök március 9-én délután született, és a délkelet-ázsiai állatvilágot bemutató, Xántus Jánosról elnevezett állatházban láthatja a nagyközönség, természetesen a felnőtt állatokkal együtt.

A ritka majomfajt 2007 óta mutatja be a magyar főváros állatkertje. Akkor két nőstény, Lime és Juice, valamint egy Orange nevű hím került Budapestre. A nevek az állatok színére utalnak, ugyanis ennél a fajnál két, egymás mellett előforduló színváltozat létezik. Természetesen Lime a fekete, Orange és Juice pedig a narancsvörös-aranysárga szőrzetet viselő változatot képviseli. Az első sikeres szaporításra 2008 augusztusában került sor, és azóta már két – illetve a mostanival együtt három – további kölyök is napvilágot látott Budapesten. A nemrégiben világra jött kölyök a hatéves Lime és a hétéves Orange frigyéből született, aranyszínű bundáját apjától örökölte.

A kicsi most még kizárólag anyatejen él, de nemcsak az anyaállat, hanem a csoport többi tagja, így a másik felnőtt nőstény is részt vesz a nevelésében, gondozásában.

A jávai langur (Trachypithecus auratus) a cerkófmajmok családjába, azon belül az úgynevezett karcsúmajmok közé tartozó faj. Elterjedési területe Délkelet-Ázsiára, közelebbről néhány Indonéziához tartozó szigetre, elsősorban Jávára, Balira és Lombokra korlátozódik. Nappal aktív, kisebb csoportokban élő állat, melynek étlapján szinte kizárólag növényi eredetű táplálékok, levelek, gyümölcsök, rügyek és hajtások szerepelnek. A nőstények hét hónapos vemhesség után hozzák világra utódjukat. Néha előfordul ikerellés is, de az esetek többségében egy-egy elléskor csak egyetlen utód jön a világra. A fiatalok 3-4 évesen válnak ivaréretté, és akár húsz évig is élhetnek.

A jávai langur veszélyeztetett fajnak számít. A vadonbeli egyedszáma pontosan nem ismert, az viszont igen, hogy állatkertekben összesen 223 egyed él ebből az állatfajból. Európában húsz állatkertben mutatják be, Magyarországon egyedül a Fővárosi Állat- és Növénykertben élnek ilyen állatok.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink