KRESZ-Szafari az állatkertben

2016-05-12

A zebra volt a sztár, de segítettek az oroszlánok, teknősök, kenguruk, sőt a skarlát íbisz és Kartács, az Arizona papagáj is a gyerekeknek a közlekedési kultúra napján rendezett Kresz-Szafarin.

 

A biztonságos közlekedés szabályainak begyakorlásában bizony nem csak a zebrának – mint gyalogátkelőhelynek – lehet szerepe, de nem árt tudni azt sem, hogy a macskaszem kötelező kerékpár-tartozék, vagy piros-sárga-zöld színkombináció mit jelent a közutakon.

Az állati jelzések életfontosságúak az vadonban, ugyanígy a városi közlekedés „dzsungelének” törvényei is a védelmet szolgálják. Erre az asszociációra alapozva rendezte meg Alapítványunk immár második alkalommal a Kresz-Szafari vetélkedőt az Állatkertben, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsággal (ORFK-OBB), a Fővárosi és a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal, valamint a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. munkatársaival közösen. Az eseményre ezúttal 250 ötödik osztályos általános iskolás diák érkezett a fővárosból és vidékről. A nyolc állomásból álló vetélkedőn a csapatok számot adtak arról, hogy ismerik-e az állatokat és mennyire vannak tisztában a közlekedési szabályokkal.

A versenyt a Mogyoródi Szent László Általános Iskola diákjai nyerték, akik a HUNGARPRING-re mehetnek osztálykirándulásra. A második helyezett Csik Ferenc Általános Iskola osztálya pedig – Alapítványunk ajándékaként - hivatalosan is nevelőszülője lett Zuccherónak, a büszke zebra-ménnek.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink