Kölyök született az orangutánoknál!

2010-04-09

A januárban született gorillakölyök után az orangutánoknál is kölyök született. A kicsi április negyedikén született, egyelőre azonban még nem sokat lehet látni belőle. A gondozók azt mindenesetre már kifigyelték, hogy a jövevény nőstény. Budapesten egyébként utoljára tíz éve született orangután kölyök.

 

Ismét szaporulat volt emberszabású majmainkál. Ezúttal azonban nem a gorilláknál, hanem az orangutánoknál született kölyök. Az apróság április 4-én reggelre látta meg a napvilágot, így – az állatok nyugalma érdekében – az Emberszabású Majmok Házának az elmúlt napokban csak az a fele volt látogatható, ahol a gorillák laknak.

Jambi, a 11 éves anyaállat a Chesteri Állatkertben született, és 2007 márciusában érkezett Budapestre. A kölyök apja, Chuij eredetileg Hamburgban látta meg a napvilágot 1996-ban és 2004 óta tagja a budapesti csapatnak. Rajtuk kívül még egy harmadik felnőtt orangután is él Állatkertünkben: a Mengala nevű nőstény 1996 áprilisában születet, méghozzá itt Budapesten. A mostani kicsi világra jövetele egyébként azért is fontos, mert orángutánjainknál utoljára tíz éve volt szaporulat.

Ahogy az egészen fiatal emberszabású majmoknál szokásos, a kölyök ideje nagy részét pihenéssel, illetve táplálkozással tölti és folyamatosan anyjába kapaszkodik. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben az életkorban még alig látni belőle valamit. Főképp, mivel az orangutánok szőrzete jóval bozontosabb, mint mondjuk a gorilláké. Így aztán rendkívül nagy szerencse kell ahhoz, hogy a cseperedő utódot a látogatók már most megfigyelhessék. Szombattól ugyan nyitva lesz az Emberszabású Majmok Házának azon része is, ahol az orangutánok élnek, ám az első napokban szinte bizonyos, hogy a közönség nagy része semmit sem fog látni az apróságból. Az állatkerti munkatársaknak is több napjukba került, amíg használható fotót tudtak készíteni az állatról.

A szumátrai orangutánok (Pongo abelii) kritikusan veszélyeztetett emberszabásúak. A trópusi erdőségek lakói 400 és 1500 méter közötti tengerszint feletti magasságban élnek. Táplálékuk nagyrészt gyümölcsökből, levelekből, fák kérgéből, illetve apróbb állatokból áll. A természetben rendszerint magányosan élnek. A nőstények 270-280 napos vemhesség elteltével hozzák világra utódjukat, ellésenként rendszerint csak egyet. A kölykök két évig vesznek magukhoz anyatejet és általában 8-9 évesen válnak teljesen önállóvá. Élettartamuk az 50 évet is meghaladhatja. A világ állatkertjeiben mintegy 240 szumátrai orangután él, kevesebb tehát, mint a közeli rokonnak számító, ugyancsak kritikusan veszélyeztetett borneói fajból.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink