Kölyök született a Mhorr-gazelláknál

2013-02-02

A Mhorr gazellák olyan ritkák, hogy a szabad természetben már egy sem maradt belőlük. Nálunk viszont rendszeresen szaporodnak. Evita és Gedeon gyermeke csütörtökön látta meg a napvilágot. A jövevényt – aki az Ebo nevet kapta- gondozói cumisüvegből táplálják.

 

A Szavanna komplexumban látható Mhorr gazella csapat egyik nősténye, a tizenhárom éves, berlini születésű Evita csütörtökön egy borjat hozott a világra. Evita ugyan már többször megörvendeztetett bennünket egy-egy borjúval, a kicsik felnevelésében azonban nemigen jeleskedett. A gondozók ezúttal is úgy ítélték meg, hogy biztonságosabb, ha a kicsit mesterségesen nevelik fel és cumisüvegből táplálják. A jövevény – aki különben hímnek bizonyult és az Ebo nevet kapta – jelenleg két és fél óránként kap a gazellák felnevelésénél már bevált tejpótló tápszerből.

A Mhorr gazella (Nager dama mhorr) a dámgazella Északnyugat-Afrikában, Marokkó és Nyugat-Szahara őshonos alfaja. Manapság egyike a legveszélyeztetettebb patásoknak, mivel a szabad természetben egyetlen Mhorr gazella sem él már. Az európai és az észak-amerikai állatkertek azonban egy tenyészprogram keretében igyekeznek megmenteni a kipusztulástól. Az állatkertekben tartott egyedek száma jelenleg alig több mint százötven, ezért minden egyes utódnak világra jövetele jelentős lépés e ritka gazella megmentésében.

Állatkertünk 2008 óta vesz részt a Mhorr gazellák megmentését szolgáló állatkerti tenyészprogramban. 2009 óta rendszeresen szaporodnak is nálunk.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink