Kikeltek a flamingófiókák

2011-05-25

Kikeltek az idei szezon első flamingófiókái. Az elmúlt hetekben összesen 15 flamingó látott napvilágot Állatkertünkben. A fiatalok még nem képesek a kifejlett madaraknak való táplálék elfogyasztására, ezért a felnőttek – flamingószokás szerint – úgynevezett begytejjel táplálják őket.

 

Eddig igen sikeresnek tűnik a költési szezon az Állatkertünkben élő rózsás flamingóknál. A zebrák szomszédságában látható gázlómadaraknál az első tojásokat március legvégén, illetve április elején figyelték meg a gondozók. Mivel ennél a fajnál a kotlási idő 28-32 nap szokott lenni, az első fiókák kikelésére április végén lehetett számítani. A papírforma be is vált, az első három apróság április 28-án kelt ki a tojásból. Ezután egy héten át szinte minden nap újabb fiókákkal gyarapodott a flamingóállomány, így mostanra összesen 15 fióka látott napvilágot ebben a költési szezonban. A fiókák világra jövetelének fő időszaka a tavalyi évhez képest néhány nappal korábban zajlott le, hiszen 2010-ben erre április 30. és május 17. között került sor, sőt néhány madár a kedvezőtlen időjárás miatt akkor pótlólagos költési szezont volt kénytelen beiktatni.

A kikelt flamingófiókák nemcsak kisebbek a felnőtteknél, hanem egészen máshogy is néznek ki. Az alig néhány napos, illetve egy-két hetes madarak testét ugyanis szürke, pihés tollazat borítja, lábaik viszonylag tömzsik, a felnőttekre oly jellemző, sajátosan görbült csőr helyett pedig még csaknem egyenes csőrt viselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fiókák az első pár hónapban nem képesek a vízben lebegő táplálékszervezetek kiszűrésére. Ehelyett a felnőttek emésztőcsövének felső szakaszán speciális begytej termelődik, ezt csurgatják a fiókák csőrébe.

A rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus) Dél-Európában, Afrikában, Dél- és Délnyugat-Ázsiában őshonos madárfaj, mely főként a folyótorkolatok, sekély, sós vizű tavak és tengerpartok környékén fordul elő a legnagyobb számban. Magyarországon ritka kóborlóként, alkalmi vendégként találkozhatunk velük. Hazánkban védett madárnak számít, eszmei értéke 50.000 Ft. A világ állatkertjeiben viszonylag gyakori, azonban a budapesti kolónia nemzetközi összehasonlításban kifejezetten népesnek és szaporának számít. Jelenleg csaknem százharminc állat alkotja az Állatkert flamingócsapatát.

Megosztom

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink