Készülünk az Állatkerti Nevelőszülők talákozójára

2022-09-22

Mi már nagyon készülünk, ugye ti is, kedves nevelőszülők? Október 2-án tartjuk az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóját, ahol sok érdekes programmal várunk!

 

Megpróbálunk újítani is egy kicsit: az eddigiekhez képest több csoportban, több időpontban hirdetjük meg a nevelőszülői értekezleteket, hogy ne legyen tolongás, jobban hallhassák az érdeklődők a gondozókat, több alkalom legyen a közvetlen eszmecserére. A legnépszerűbb állatok örökbefogadóinak már ki is küldtük emailen a regisztrációs információt, hogy választhassanak a meghirdetett időpontok között. Így az elefántok nevelőszülei 3 időpont, a kispandák, lajhárok, manulok, pingvinek, óriásvidrák, tapírok és vízidisznók örökbe fogadók pedig két-két időpont között választhatnak.

Persze, a hagyományos programpontokat is megtartjuk: 9:30-kor a megnyitón Montskó Éva, az Alapítvány elnöke és Szabó Roland, az Állatkert operatív igazgatója üdvözli az örökbefogadókat, arról is beszámolva, hogy mire is használják fel az állatkert támogatóinak adományait. Lesz sztárvendégünk is: Gundel Takács Gábor, aki Phileas Fogg-ot, a zebracápát fogadja örökbe, és azt is elárulja majd, hogy miért.

A nevelőszülői értekezletek 10 órakor kezdődnek, cikkünk oldalán a teljes lista megtalálható az időpontokkal és a találkozási helyekkel.

Az Állatkertbe való belépéskor minden örökbefogadónk ajándék Moments szeletet kap az IDC Hungária Zrt. jóvoltából, és lesz állomásjáték is, akik sikerrel teljesítetik a feladatokat, az Állatkertből való távozáskor ajándékot kapnak.

Tombolából pedig kettő is lesz: a helyszínen 14:30-kor tartjuk a sorsolást, de lesz online lehetőség is azok számára, akik nem tudnak személyesen eljönni jövő vasárnap az Állatkertbe. Számukra Virtuális szülői értekezletet is tartunk facebook oldalunkon: lesznek kisfilmek állatokról és virtuális állomásjáték is!

Figyeljétek a napról napra megjelenő új információinkat! Mi már nagyon készülünk, készüljetek ti is!

9:30 -10:00

Megnyitó az állatkerti Főtéren

10:00-16:00

Nevelőszülői értekezletek

10:00-16:00

Állomásjáték az Állatkerti egész területén

14:30-15:00

Tombola az állatkerti Főtéren

Nevelőszülői értekezletek:

Aguti: 11:00 Pálmaház bejárat

Aldabrai óriásteknős: 13:00 Mérgesház

Aligátor (Samu): 11:00 Pálmaház bejárat

Aligátor (Eugen): 10:00 Krokodilház

Alpaka: 12:00 Alpaka kifutó

Anakonda: 11:00 Pálmaház bejárat

Apáca fütyülőlúd: 13:00 Keselyű röpde

Aranyhasú mangábé: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Arany oroszlánmajmocska: 11:00 Pálmaház bejárat

Ázsiai vadkutya: 10:00 Oroszlán kifutó

Bálványboa: 15:00 Dél-Amerika kifutó

Bennett-kenguru: 11:00 Ausztrál ösvény

Borjúfóka: 16:00 Pingvin kifutó

Borneói folyami teknős: 11:00 Pálmaház bejárat

Botsáska: 11:30 Varázshegy bejárat

Brazíliai óriás madárpók: 11:30 Varázshegy bejárat

Bukázó sas: 13:00 Keselyű röpde

Bütykös csótány: 11:30 Varázshegy bejárat

Cebu szigeteki disznó: 13:00 Mérgesház

Császárbajszú tamarin: 11:00 Pálmaház bejárat

Csincsilla: 12:00 Fácánház előtt

Csuklyás cerkóf: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Csupasz turkáló: 11:30 Varázshegy bejárat

Csupaszszemű kakadu: 13:00 Ausztrál-ház

Dajkacápa: 13:00 Cápasuli bejárat

Dámszarvas: 12:00 Dámszarvas kifutó

Defassa víziantilop: 11:30 Szavannaház bejárat a zsiráfok felől

Dzsungeltyúk: 11:00 Xantus-ház, araröpde

Ecsetfarkú patkánykenguru: 13:00 Ausztrálház

Ecsetfülű disznó: 11:30 Bivaly kifutó

Éji majom: 11:00 Pálmaház bejárat

Ékszerteknős: 11:00 Krokodilház mellett

Elefánt: 13:00, 14:00 és 15:30 Elefánt kifutó

Elefántcickány: 11:30 Orrszarvú belső kifutó

Emu: 13:00 Sisakos kazuár kifutó

Erdei kobra: 13:00 Mérgesház

Fakó keselyű: 13:00 Keselyű röpde

Falabella: 11:30 Pónikarám

Farksodró: 12:00 Varázshegy, Csillagtér

Fekete hattyú: 11:00 Krokodilház mellett

Fekete-fehér vari: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Flamingó: 13:30 Flamingó kitutó

Foltos szalamandra: 11:00 Róka kifutó

Földimalac: 11:30 Orrszarvú belső kifutó

Gaboni vipera: 13:00 Mérgesház

Galléros pávián: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Gólya: 11:00 Krokodilház mellett

Gorilla: 13:30 Gorilla külső kifutó

Görög teknős: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Gundi: 11:30 Varázshegy bejárat

Gyűrűsfarkú maki: 12:30 Madagaszkár-ház az oroszlán felől

Hagymacsiga: 11:30 Varázshegy bejárat

Hangyászsün: 11:00 Ausztrál ösvény

Harlekin ara: 11:30 Dél-Amerika röpde

Hóbagoly: 11:00 Hóbagoly röpde

Hucul ló: 11:30 Pónikarám

Indiai sül: 13:00 Keselyű röpde

Jácintkék ara: 11:00 Xantus-ház, araröpde

Jávai langúr: 11:00 Xantus-ház, araröpde

Jegesmedve: 11:30 Jegesmedve kifutó

Kacagójancsi: 12:00 Varázshegy, Csillagtér

Kaffer szarvasvarjú: 12:30 Szurikáta kifutó

Kea: 11:00 Kea röpde

Királypiton: 11:30 Szavannaház bejárat

Kispanda: 11:00 és 13:30 Kispanda kifutó

Komodói varánusz: 13:00 Mérgesház

Kontyos zacskómadár: 11:00 Xantus-ház

Koronás daru: 13:00 Keselyű röpde

Kurtafarkú gyík: 13:00 Ausztálház

Kuszkusz: 13:00 Ausztrálház

Lajhár: 10:00 és 15:00 Pálmaház, Japánkert felőli sarok

Leopárdteknős: 13:00 Vadállatmentő Központ

Luzoni kéregpatkány: 11:30 Varázshegy bejárat

Lyle-repülőkutya: 13:00 Ausztrálház

Magyar tarka szarvasmarha: 12:00 Dámszarvas kifutó

Manul: 10:30 és 13:00 Manul kifutó

Marabu: 12:30 Szurikáta kifutó

Matakó: 11:00 Pálmaház bejárat

Mhorr-gazella: 11:30 Szavannaház bejárat a zsiráfok felől

Minnesotai törpesertés: 12:30 Törpesertések kifutója

Mocsári teknős: 11:00 Krokodilház mellett

Mókusmajom: 11:30 Dél-Amerika röpde

Muflon: 11:00 Róka kifutó

Muntyákszarvas: 13:00 Mérgesház

Nagy mara: 10:00 Dél-Amerika kifutó

Nemespapagáj: 13:00 Ausztálház

Nyala: 11:30 Szavannaház bejárat a zsiráfok felől

Orangután: 13:30 Orangután külső kifutó

Óriás fűrészes sügér: 13:00 Cápasuli

Óriás sarkantyús teknős: 12:30 Szurikáta kifutó

Óriásvidra: 11:00 és 15:00 Vidraház előtt

Ormányosmedve: 11:30 Dél-Amerika röpde

Oroszlán: 10:00 Oroszlán kifutó

Oroszlánfóka: 11:30 Fókamedence

Orrszarvú: 11:30 Orrszarvú belső kifutó

Orrszarvú leguán: 11:00 Pálmaház bejárat

Parma-kenguru: 13:00 Sisakos kazuár kifutó

Pelikán: 11:00 Krokodilház mellett

Perzsa párduc: 11:00 Párduc kifutó

Pingvin: 10:00 és 16:00 Pingvin kifutó

Pudu: 10:00 Sörényes hangyász kifutó

Puffogó vipera: 13:00 Mérgesház

Pusztai sas: 12:00 Varázshegy, Csillagtér

Rákosi vipera: 13:00 Mérgesház

Rókakuzu: 11:00 Ausztrál ösvény

Rókamanguszta: 11:30 Bivaly kifutó

Rokokó varangy: 11:00 Pálmaház bejárat

Rozella papagáj: 13:00 Ausztrálház

Rózsás kakadu: 13:00 Ausztrálház

Rózsás kanalasgém: 12:00 Fácánház előtt

Rózsásfejű törpepapagáj: 11:30 Szavannaház

Rozsomák: 12:30 Rozsomák kifutó

Sárga-kék ara: 11:30 Dél-Amerika röpde

Schlegel-lándzsakígyó: 13:00 Mérgesház

Sisakos baziliszkusz: 11:00 Pálmaház bejárat

Sisakos kazuár: 13:00 Sisakos kazuár kifutó

Skarlát íbisz: 12:00 Fácánház előtt

Sörényes hangyász: 10:00 Sörényes hangyász kifutó

Sugaras teknős: 11:00 Pálmaház bejárat

Szakállas agáma: 13:00 Ausztrálház

Szalagos tigrispiton: 13:00 Mérgesház

Szarvas csörgőkígyó: 13:00 Mérgesház

Szőrös tatu: 11:00 Pálmaház bejárat

Szurikáta: 12:30 Szurikáta kifutó

Szurikáta (Zulu): 12:00 V.hegy, Csillagtér

Szürke gém: 11:00 Krokodilház mellett

Szürke óriáskenguru: 13:00 Sisakos kazuár kifutó

Takin: 10:00 Oroszlán kifutó

Tapír: 10:00 és 15:00 Dél-Amerika kifutó

Társas prérikutya: 11:30 Dél-Amerika röpde

Tarvarjú: 13:00 Keselyű röpde

Teve: 12:30 Teve kifutó

Tigris: 13:00 Tigris kifutó

Tigrispiton: 13:00 Mérgesház

Tőkés réce: 11:00 Krokodilház mellett

Törpe mara: 12:00 Fácánház

Törpe mongúz: 11:30 Orrszarvú belső

Törpe szamár: 11:30 Pónikarám

Tüskéshátú egér: 11:30 Orrszarvú belső

Uhu (Szerencse): 11:00 Róka kifutó

Uhu (Huba, Bálint): 12:00 V.hegy, Csillagtér

Üregi bagoly: 11:00 Pálmaház bejárat

Üregi nyúl: 11:00 Róka kifutó

Vízidisznó: 10:00 és 15:00 Dél-Amerika kifutó

Víziló: 13:00 Víziló medence

Vombat: 12:00 Vombat kifutó

Vörös róka: 11:00 Róka kifutó

Vörös teju: 11:00 Pálmaház bejárat

Vörös vadbivaly: 11:30 Bivaly kifutó

Vörös vari: 12:30 Madagaszkár-ház

Vöröshomlokú maki: 12:30 Madagaszkár-ház

Vöröstérdű madárpók: 11:30 Varázshegy bejárat

Zebra: 11:30 Bivaly kifutó

Zebracápa: 13:00 Cápasuli bejárat

Zöld mamba: 13:00 Mérgesház

Zöldszárnyú ara: 11:30 Dél-Amerika röpde

Zsiráf: 10:30 Szavannaház bejárat a zsiráfok felől

Sünispotály támogatók: 13:00 Vadállatmentő Központ

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink