Kedvence a szurikáta

2020-05-29

Kollégáitól kapta ajándékba Furahát, még tavaly ősszel. „Éppen ideje volt, hogy meglátogassam” – mondta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

 

A szurikáta a kedvenc állata Novák Katalinnak, éppen ezért lepték meg kollegái azzal, hogy nevében örökbe fogadták Furahát. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára komolyan is vette tiszteletbeli nevelőszülői voltát, és meglátogatta Furahát.

Az állatkerti sétán elkísérte Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgató-helyettese és Montskó Éva, az Állatkerti Alapítvány elnöke. Novák Katalin elmesélte, hogy, régebben, amikor kisebbek voltak a gyermekei, sokszor voltak az állatkertben, - sajnos most kevés idő jut erre a kikapcsolódásra. De a mostani állatkerti séta ismét felidézte az élményeket. Azzal búcsúzott az Állatkerttől és a szurikátáktól, hogy hamarosan újra eljön.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink