Joker, az újszülött tevecsikó is várja örökbefogadó szüleit!

2007-04-20

Már láthatja az Állatkert közönsége Jokert, az április elsején született tevecsikót. A csaknem 40 kg-mal született „apróság” mamájával, Jolánnal, és a tevecsalád többi tagjával együtt látható a Pálmaház melletti tevekifutóban.

 

Az idei tavasz sem múlhat el teve szaporulat nélkül: a Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb kétpúpú tevéje április elsején látta meg a napvilágot. Az anyaállat – tisztes nevén Jolán – már tapasztalt tevekancának számít, így gondos anyaként neveli a nőstény tevecsikót. A kicsit gondozói Jokernek keresztelték el.
Joker lengyel és magyar felmenőkkel büszkélkedhet, az anyja ugyanis a Gdanski Állatkertben látta meg a napvilágot 1992-ben. Joker apja, Juszuf viszont budapesti család sarja: 1994 márciusában született. Ráadásul az apai nagymama, Johanna is budapesti volt (méghozzá 1976 márciusi), a dédnagymamák egyike pedig szerepelt az „Egri csillagok” című színes, szélesvásznú magyar filmben.
A tevék 440 napig vemhesek, a tevecsikók pedig 35-40 kg-os testtömeggel, púp nélkül jönnek a világra. A kicsik testtömege féléves korukra már meghaladja a 100 kg-ot, és legkésőbb kilenc hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, noha már 4-5 hónaposan megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. Kifejlett méretüket ötéves korukra érik el.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben az elmúlt években minden tavasszal született tevecsikó, a születésnapok pedig rendre március hónapra estek. Jolánnak és Jokernek azonban nem volt sietős, bár csak egyetlen nappal „késték le” a március hónapot.
Jokert és Jolánt a Pálmaház melletti tevekifutóban láthatja a nagyközönség. Kettőjükön kívül a budapesti tevecsalád még három további állatból áll: az Ingrid nevű kifejlett tevekanca, és tavaly márciusban született, Írisz nevű csikója Jojóékkal közös területen, Juszuf, az apaállat pedig egy elkülönített kifutóban látható.

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink