Hella, a nagy utazó

2014-10-28

Állatkertünk  legidősebb elefántja, Hella ismét utazik. Több mint húsz évet töltött nálunk  a hollandiai Emmenből  érkezett elefánttehén,  de miután barátnője, Zitta – akivel együtt jöttek – már három éve elpusztult, igencsak magányosnak érezhette magát. Sem a kölykes Angel, sem a fiatal bika (Assam) nem jelenthetett  igazán jó  társaságot Hellának, a meddő öreg hölgynek, aki valamikor a múlt század hatvanas éveiben (a becslések szerint 1967-ben) még a vadonban látta meg a napvilágot.

 

 

No, meg a hely is szűkös az elefántok számára itt az Állatkertben, ezért kerestek jobb helyet Hella számára a szakemberek.  A több mint három tonnás Hellát ma el is szállították az Állatkertből a Marosvásárhelyi Állatkertbe. Ott sokkal tágasabb tér áll rendelkezésre és újabb barátra, pontosabban barátnőre is szert tehet egy hozzá hasonlóan magányos elefánt,Tanja  „személyében”. Ő is a vadonban született, sokat volt egyedül, több állatkertet is megjárt, - tehát a sorsuk is hasonló.

Remélhetőleg megértik majd egymást.

Jó utat, Hella, békés, boldog öregkort kívánunk a hátralévő életedre! 

 

Arany fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezüst fokozatú támogatóink

 

 

 

 

 

Bronz fokozatú támogatóink